Korábban Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szárazföldi csapatok Ukrajnába küldéséről beszélt. Elhatározását tett is követte?
Gazdasági kérdések mellett az ukrajnai háború és a globális biztonság is szóba került hétfőn a kínai-francia-európai uniós háromoldalú csúcstalálkozón Párizsban.
Ezzel válaszolnak a "provokatív kijelentésekre és fenyegetésekre".
Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben.
A nagykövetség megbízott ügyvivője képviseli Szlovákiát Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi beiktatásán.
Texasban több száz embert kellett járművekből és otthonokból kimenteni a folyamatos esőzések miatt kialakult árvizekben a hétvégén.
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő hajnalban megkezdte a palesztin civilek evakuálását a Gázai övezet legdélibb, még el nem foglalt városából, Rafahból.
A francia elnök a Le Monde szerint arra kéri majd Kínát, hogy támogassa az olimpiai fegyverszünetet a nyári párizsi játékok alatt minden konfliktus esetében.
Ez a mostani eredmény akár a miniszterelnök bukásához is vezethet
79 éves korában elhunyt Bernard Hill, a Gyűrűk Ura és a Titanic sztárja.
Nir Barkat: Az al-Dzsazíra a világ antiszemitizmusának legnagyobb motorja, amelyet Katar Izrael és a zsidó nép ellen működtet.
2022-höz képest 2023-ban több mint tíz százalékkal nőtt az antiszemita incidensek száma a nyugati országokban, köztük az Egyesült Államokban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban.
A külföldiek tartózkodásáról szóló törvényt úgy módosították, hogy törölni kell azokat a megszerzett adatokat, amelyek nem vezetnek egy adott külföldi kétséget kizáró azonosításához.
Az USA-t aggasztja, hogy az oroszoknak elegük lett az ukránokat segítő műholdadatokból.
Feltételezik, hogy a drogbáró özvegye lehetett a gyilkosság megrendelője
Dél-Németországban négy gyermek súlyosan megsérült, amikor szombaton beszakadt alattuk egy sportközpont tetőablaka.
A NATO januári bejelentése szerint az összes tagország részvételével megrendezendő Steadfast Defenderrel a cél annak demonstrálása, hogy a szövetség Oroszországgal szemben képes megvédeni a teljes területét.
Halálos kimenetelű lőfegyveres incidens történt péntek éjszaka a Párizshoz közeli Sevran településen. A polgármester információi szerint drogkereskedelemmel kapcsolatos leszámolás történt.
Mindig van hová tovább!
80 éve nem jelentettek ilyen heves esőzéseket az Brazíliából, legkevesebb 39-en meghaltak, 68-an pedig eltűntek.
Az orosz hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek több mint 1200 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan.
Az olaszországi állami egyetemeket hónapok óta a szélsőbaloldali jelszavakat hangoztató, palesztinbarát hallgatói mozgalmak foglalják el
Salvini: sem ő, sem párttársai nem engednek a megfélemlítésnek, a fenyegetések ellenére sem fognak meghátrálni.
Cameron szerint veszélyes eszkalációt jelentene, ha NATO-katonák jelennének meg Ukrajna területén.