A karácsonytól számítva 1-3 héten belül várt járványhullámot lassítani lehet a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, találkozások számának csökkentésével.
Nincs szükség újabb megosztó ügyre.
A kimaradt járatok mellett több tízezer járatkésést is jelentettek világszerte, így az ünnepek idejére rengetegen a repülőtereken ragadtak.
Korábban kételyeit hangoztatta az ilyen kötelezettséggel szemben, de a járvány újabb és újabb hullámai láttán megváltoztatta a véleményét.
Az izraeli miniszterelnök karanténba vonult a kormányülés közepén, miután a lányáról kiderült, hogy koronavírus-hordozó.
Lányától elkülönítve várja a PCR-teszt eredményét.
Papuliasz volt az egyik első politikus, aki "a nép áldozatvállalása iránti szolidaritásból" lemondott a fizetéséről.
A kórházakban ápolt Covid-betegek száma is megugrott.
Az utóbbi két hétben az új variáns futótűzként terjedt el Belgiumban.
A gyanúsítottat a térfigyelő kamerákon észlelték, a felvételen egy számszeríj volt látható nála.
1984-ben Nobel-békedíjat kapott.
Jó hír: a nyárhoz képest jóval alacsonyabb szinten van a kórházakban lévő betegek száma.
Egyre több európai országban válik dominánssá az omikron.
Továbbra is számos út járhatatlan a szigeten.
Folytatódik a leépítés.
Mire utalnak az adatok?
A hidegháború győztesének nyilvánították magukat.
A Delta az időjárási körülményekkel és az omikron variáns hatásával indokolta a járatok törlését.
Mi csak beszélünk az energiaválságról, ott már ebben élnek.
Továbbra is csökkenő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi átlagos száma Belgiumban.
Jogvédők azt vetik a hatóságok szemére, hogy így akarják elnyomni a szabad internetet Oroszországban.
Donald Trump korábbi amerikai elnök csütörtökön a washingtoni legfelsőbb bírósághoz fordult, hogy megakadályozza iratok átadását a Capitolium ostromát vizsgáló kongresszusi bizottságnak.
Illegális fegyvertartásért körözött férfi rántott fegyvert a rendőrnő. Sokkolópisztolyt akart használni, ehelyett valódi pisztolyt rántott elő.
Börtön fenyegeti a hamisítókat és kuncsaftjaikat is!