2021. december 24., 15:40

Koszovóban már valóság, amitől mi csak rettegünk: naponta órákra lekapcsolják az áramot, hogy nagyobb baj ne legyen

Közel kétmillió ember marad áram nélkül napról napra Koszovóban, ugyanis a balkáni ország vezetése kénytelen naponta két órára szüneteltetni az áramszolgáltatást.

erőmű
Képünk illusztráció.
Fotó: unsplash.com

Egy nappal szenteste előtt, csütörtöktől minden nap két órára leállítják majd az áramszolgáltatást Koszovóban, úgy nevezett gördülő áramkimaradásra kell számítani, azaz lakhely szerint kétórás váltásokban kapcsolják le az áramot. A részben elismert ország energiaszolgáltatója korábban is figyelmeztette a lakosságot, hogy a túlfogyasztás és az energiaválság miatt szükség lehet hasonló drasztikus lépésekre, de mind ez idáig sikerült elkerülni a lekapcsolást. Egészen mostanáig!

Mivel néhány héttel ezelőtt az ország legnagyobb szénerőművének mindkét egysége meghibásodott, a fővárosban, Pristinában már korábban is kimaradozott a távhőszolgáltatás.

A kormány kénytelen volt külföldről importálni elektromos energiát, csakhogy az elszállt árak miatt ez óriási terhet rótt az egyébként is szegény balkáni állam költségvetésére. Az elmúlt években sem volt ritkaság az áramkimaradás, csakhogy a szénerőmű meghibásodása miatt már nem lehetőség, hanem szükséges kötelesség volt korlátozni a lakossági hozzáférést.

Koszovó saját kapacitása jelenleg lakosainak harmadát sem képek kiszolgálni.

A balkáni kváziállam elsősorban szomszédaitól, Albániától, Szerbiától, Montenegrótól és Észak-Macedóniától vásárol áramot, nagyjából napi 750 megawattot - írja az RT, csakhogy csütörtökre az import 470 megawatt alá esett.

Európa szerte számos jele van egy közelgő nagy energiaválságnak. Szerbia két héttel ezelőtt volt kénytelen bizonyos felhasználók számára korlátozni az elektromos energiához való hozzáférést, miközben a briteknél ugyanekkor központi figyelmeztetést adtak ki az energiaválság miatt. Közben Franciaország technikai problémák miatt kénytelen volt leállítani egy atomerőművet, amely az ország áramellátásának 10%-át biztosította, s hogy a felsorolásból a németek se maradjanak ki, a derék németek, csuda tudja miért, épp az év végén gondolták úgy, hogy ideje lenne felére csökkenteni atomerőműveik kapacitását. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.