A hatóságok újabb oltáskaravánokkal próbálják a vidéki közösségek körében népszerűsíteni az immunizálást.
Washington válasza Moszkva fő biztonsági aggályaira negatív, a további párbeszédre a másodlagos ügyekre adott amerikai válasz ad reményt.
Az elfogadott határozat a boszorkányság vádjával igazságtalanul bíróság elé állított és kivégzett több száz nő rehabilitálását célozza.
Brit sajtóértesülések szerint a brit kormány több ezer katonát vezényelhet Közép-Kelet-Európába, amennyiben az orosz-ukrán válság eszkalációja folytatódik.
Ursula von der Leyen hangsúlyozta, a holokauszt Európa katasztrófája volt, amelyet az antiszemitizmus idézett elő, és amely megfosztotta a zsidó népet az emberi mivoltától.
Fehéroroszország 2020 novemberében nyújtotta be a kiadatási kérelmet.
Az ukrán külügyminiszter az amerikai fél a javaslatok elkészítésekor figyelembe vette az ukrán álláspontot.
A német kormány és a tartományok hétfőn állapodtak meg arról, hogy nem változtatnak a jelenlegi szabályokon.
A főtitkár szerint az antiszemitizmus a gyűlölet és az előítélet legrégibb formája, és terjedésének tényét a fizikai és verbális támadásokról, zsidó temetők meggyalázásáról, zsinagógák megrongálásáról szóló jelentések támasztják alá.
A lengyel vezetéknevek helyesírása közel 30 éven keresztül vita tárgyát képezte a litván parlamentben és a két ország közötti kapcsolatokban.
Emmanuel Macron azt hangsúlyozta, hogy egész Európa és a szövetségesei is egységesen kiállnak Ukrajna mellett, és Oroszország azonnali válaszlépésekkel számolhatna, ha támadást indít.
A NATO-nak ki kellene jelentenie, hogy bár Ukrajna törekedhet a tagságra, a Szövetség jelenleg nem ajánlja fel neki azt
A kész vakcinát az 55 év alatti korosztályoknak szánják.
Boris Johnson nyilatkozata alapján a katonai reakció lekerült a napirendről.
Ők nem hajlandóak vért ontani Ukrajnáért!
A spanyol hatóságok január elején kezdtek nyomozni, miután egy mobiltelefonos csevegőalkalmazás oltásellenes csoportjaiban hamis igazolásokat kínáló hirdetések tűntek fel.
A lengyel kormányfő aláhúzta: Varsó "következetesen ellenszegül" az Ukrajna ellen irányuló újabb orosz agressziónak, kiáll "az ukrán szabadság, demokrácia, biztonság", valamint a béke mellett is.
A Kreml egyik legélesebb bírálójaként számon tartott Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban.
A rendőrség vizsgálja annak a férfinak a halálát, akin felrobbant egy robbanómellény, miközben az autóját vezette az ausztráliai Melbourne egyik elővárosában.
A helyszínen készült fotókon az látszik, hogy többen köztük gyerekek a földön fekszenek, mások pedig próbálnak segítséget nyújtani nekik.
A holland szocialista parlamenti képviselő Tiny Kox a belga Rik Daems liberális politikust váltja a parlamenti közgyűlés elnöki székében. Megbízatása két évre szól.
A DPA információi szerint a támadó állítólag az egyetem hallgatója volt.
A legfőbb különbség, hogy a jövőben egy negatív teszt nem elégséges a nyilvános helyekre való belépéshez.
A kormány kijárási tilalmat rendelt el este nyolc órától reggel fél hatig, és két napra bezárta az iskolákat.