A tájékoztatás szerint a hadgyakorlaton elsősorban fiktív, de valószerű támadásra adandó gyors reagálásra készítik fel az egységeket
A Kongresszus egyik demokrata képviselője szerint az USA nem a holtpont elérése vagy a status quo visszaállítására törekszik, azért "vannak benne" a háborúban, hogy "megnyerjék"!
A dél-koreai és a japán védelmi minisztérium közleményben megerősítette a hírt.
A donyecki területvédelem törzse azt közölte, hogy kedden helyi idő szerint 8 és 16 óra között 149 embert, köztük 22 gyereket evakuáltak Mariupolból a bezimennojei menekültbefogadó állomásra.
Folytatódnak az örmény kormányfő lemondását követelő tüntetések Jerevánban.
Németország támogatja Finnország és Svédország csatlakozását a NATO-hoz, ha a két észak-európai ország kéri felvételét a védelmi szövetségbe.
A 69. napja tartó háború mindkét fél számára komoly veszteségekkel jár. Nem mindegy, hogy ezeket hogyan tudják pótolni.
A szlovák sajtó is felkapta azt a bizonyítékok nélküli állítást, miszerint Magyarország tudott Oroszország Ukrajna elleni inváziójáról.
Szerbiában megszüntették a határátlépéssel kapcsolatos összes korlátozást.
Felmérés: a csehek alig negyede segítene a hadseregnek Csehország megtámadása esetén.
Ferenc pápa attól tart, hogy az orosz elnök nem fog megállni.
A szomszédos Ukrajnában már 69. napja dörögnek a fegyverek. Ma is figyelemmel követjük a háború eseményeit.
Két ellentétes narratíva áll szemben egymással. Az egyik azt mondja, Putyin csúfos kudarcot vallott Kijev alatt, a másik azt, leszámítva az első néhány napot, az orosz hadseregnek esze ágában nem volt bevenni az ukrán fővárost. Mi az igazság?
A Hollandiában élő orosz diákok fenyegető telefonhívásokat kaptak orosz állami szervektől, akik a hazájuk iránti hűségükről faggatják őket.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elítélte hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azon kijelentését, amelyben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt Adolf Hitler náci vezérhez hasonlította azzal, hogy utóbbi ereiben is zsidó vér folyt.
Moszkva azzal vádolja Londont, hogy ezzel célzott dezinformációs kampányt folytat.
A magyar kormányfő is felkerült Ukrajna ellenségeinek listájára. A Béketeremtő (Миротворець) nevű honlap 2014-ben, a Krím-félsziget annexiója után alakult.
Olaszországban megszűnt az oltási igazolványok bemutatásának kötelezettsége az éttermekben, a szórakozóhelyeken, a mozikban és az edzőtermekben.
Egy új nap a háborúban.
Az amerikai külügyminisztérium egyébként kedden számolt be arról, hogy az orosz hadművelet nyomán Lengyelországba áthelyezett amerikai diplomáciai misszió egyes tagjai már visszatértek Lviv városába.
Megmozdulások voltak Ankarában, Izmirben és más török nagyvárosokban is. A megmozdulásokon felszólalók leginkább Törökország gazdasági válságával, s a hivatalosan 60 százalékot is meghaladó inflációval foglalkoztak.
Betiltották egyebek között a szakáll lenyírását, a divatos nyugati frizurákat és erőteljesen korlátozták a nők jogait is.
A Kígyó-sziget egy kis sziklás sziget Ukrajna déli partjainál, amely stratégiailag előnyös Ukrajna számára, mivel Románia közelében és az ukrán felségvizek peremén található a Fekete-tengeren.