Nem engedhető meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy megnyerje az ukrajnai háborút, egy ilyen fogatókönyv megvalósulása csapás lenne az ukrajnaiak számára.
Alain de Benoist többek között arról beszélt, Európában sokan rokonszenvvel és csodálattal figyelik Magyarországot, amelyben az akarat és a függetlenség példáját látják.
Az Európai Bizottság szigorúbb szabályokat javasolt a levegőt, a felszíni és felszín alatti vizeket szennyező anyagok jelenlétének visszaszorítására.
Egy rakéta roncsai egy benzinkúra zuhantak, ami miatt tűz ütött ki. Előzetesen a város polgármestere legalább két halottról számolt be, egy terhes nőről és egy autómosó-kezelőről.
A kormány célja nem a fogyasztás további növelése, hanem a gyermek-, az ifjúság- és az egészségvédelem erősítése.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter korábban azt állította, hogy Ukrajna piszkos bomba bevetésére készül.
Liberális képviselők harminctagú csoportja Ukrajna-politikája felülbírálását kéri Joe Biden államfőtől, és tárgyalásokat sürget Oroszországgal.
Egy hamburgi bíróság négyezer euróra büntetett egy német férfit, mert "Oroszország háborús agresszióját dicsőítette" azzal, hogy kocsija hátsó szélvédőjére egy Z-betűt ragasztott.
Joe Biden amerikai elnök kedd délután megkapta a koronavírus elleni frissített védőoltást.
A katolikus egyházfő emlékeztetett arra, hogyan intézett 1962. október 25-én, a kubai rakétaválság csúcspontján XXIII. János pápa rádióüzenetet a világ vezetőihöz, amelyben felszólította őket, hogy vezessék vissza a világot a szakadék széléről.
A koszovói miniszterelnök eredetileg augusztus elsejétől akarta bevezetni az intézkedést,az Egyesült Államok közbenjárására azonban előbb szeptember elsejére, majd november elsejére halasztotta a szabályozás bevezetését.
Gyengén reagálnak az oroszok az őket érő támadásokra, jelentette ki a csecsen elnök.
A jobbközép szövetség betartja választási ígéreteit.
Sunakot előző nap választotta meg nagy többséggel a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjévé az alsóházi tory frakció.
Aki Ukrajnában végez beruházást, az az Európai Unió jövőjébe fektet be" - fogalmazott a német kancellár.
Végül a Funart megbüntető testületnek kell pénzbírságot fizetnie.
Az Ukrajnában háborút folytató orosz erők azt az illúziót keltik, hogy elhagyják Herszont, de valójában új katonai egységeket hoznak oda - állítják az ukránok.
Szijjártó sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az európai uniós külügyi tanács ülésein az elmúlt hónapokban egyfajta "háborús retorika" uralkodott el, ami "még távolabb visz a béke reményétől".
Rishi Sunak volt pénzügyminiszter a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetője, így ő lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke.
A jogosultak alig több mint fele voksolt.
Az RT főszerkesztője közölte, hogy Anton Kraszovszkijt felfüggesztették az állásából "gusztustalan" megjegyzései miatt.
A háborúnak csak béketárgyalások vethetnek véget, amelyeket Ukrajna helyett a "világ országainak, az Egyesült Államoknak, a NATO-nak" kell lefolytatniuk Oroszországgal.
Az Elysée-palota közleménye szerint Macron elnök gratulált az olasz kormányfőnek a "pragmatikus és építő jellegű", de egyúttal "őszinte hangvételű" megbeszélésen.
Azzal talán mindenki tisztában van, hogy az Európai Unió felső vezetése – bár mindig arról papol – nem sokat törődik a tagállamok közel félmilliárd lakosával.