Ukrajna-politikája megváltoztatására kérik Joe Bident párttársai – vagy mégsem?
Liberális képviselők harminctagú csoportja Ukrajna-politikája felülbírálását kérte Joe Biden államfőtől, és tárgyalásokat sürgetett Oroszországgal. Aztán a levelet gyorsan visszavonták.

Persze, nem kell palotaforradalomra gondolni, a levél a diplomácia virágnyelvén íródott, de mindenképp egy erős jelzésnek kell tekintetnünk, mely arról árulkodik, a Demokrata Párt berkein belül sem ért mindenki egyet a jelenlegi amerikai külpolitikával.
A levélről elsőként a fehér házi ügyekben általában jól értesült Washington Post számolt be terjedelmes, közel 15 ezer karakteres cikkben.
Az aláíró képviselők a Pramila Jayapal által vezetett Kongresszusi Progresszív Választmány tagjai. Levelükben azt javasolják Joe Bidennek, "drámai módon" változtassa meg az ukrajnai háborúval kapcsolatos stratégiáját, és folytasson közvetlen tárgyalásokat Oroszországgal.
A Republikánus Párt korábban már jelezte, csökkenti az Ukrajnának folyósított támogatásokat, ha a Kongresszust sikerül visszafoglalniuk. Így a levél esetlegesen nyomást gyakorolhat Bidenre, mikor az egyébként is nehéz helyzetben van az ukrajnai segélyek támogatásának fenntartásával kapcsolatban. A progresszívak azt írják Bidennek, a "példátlan gazdasági és katonai támogatást proaktív diplomáciai lökéssel" kell fokozni. A továbbiakban ki is fejtik, mit értenek ez alatt: kifejezetten aggódnak amiatt, hogy a háború kezdete óta az Egyesült Államok nem folytat rendszeres párbeszédet Oroszországgal.
– áll a nyilatkozatban.
A liberális demokraták megjegyzik, hogy az ukrajnai háború katasztrofális következményei egyre inkább érzékelhetők Ukrajnán túl is, beleértve a megemelkedett élelmiszer- és gázárakat, valamint a búza, a műtrágya és az üzemanyagok árugrását. (Csak az összehasonlítás végett: e cikk megjelenésének napján az üzemanyag átlagára az Egyesült Államokban 3,887 dollár, de ez 1 gallonra /3,78 l/ értendő, azaz a literenkénti átlagár 1,02 dollár = 1,01 euró.)
John Kirby, a Fehér Ház szóvivője a levélre reagálva elmondta, "a kormányzat nagyra értékeli a megfontolt aggodalmakat", de a diplomáciai nyitásban Ukrajnának központi szerepet kell játszani. "Nem fogunk úgy beszélgetni az orosz vezetéssel, hogy az ukránok ne legyenek képviselve. Zelenszkijnek kell meghatároznia, mi a siker, és mikor kell tárgyalni, mivel ez az ő országa" – mondta a szóvivő a szokásos, fehér házi sajtótájékoztatón.
A harmincak véleménye azonban nemcsak hogy nem a demokrata pártbeli fősodorbeli politikát képviseli, de még a Progresszív Választmány minden tagja sem csatlakozott hozzá. Ruben Gallego arizonai képviselő például Twitter-csatornáján amellett tett hitet, a háborút gyorsan kell megnyerni, ez pedig úgy lehetséges, ha fegyvereket szállítanak Ukrajnának.
A liberálisok stratégiaváltásra irányuló felhívása az elmúlt idők legjelentősebb orosz-amerikai diplomáciai kapcsolatok közepette hangzik el, amikor Lloyd Austin védelmi miniszter hónapok óta először beszélt telefonon orosz kollégájával, Szergej Sojguval.
Nancy Pelosi képviselőházi elnök pedig úgy fogalmazott: "Úgy gondolom, hogy Ukrajna és Ukrajna népének támogatása… nem fog leállni."
Azt állította, a levelet a személyzete a megfelelő egyeztetések nélkül küldte ki.
– nyilatkozta. Mind elmondta, a levél több hónapig készült, de a személyzet hibájából nem a megfelelő időpontban került ki, ezért választmányi elnökként vállalja a felelősséget.
Amerikában november 8-án félidős választások lesznek. A tiltakozó demokraták szerint a levél aláásta az Ukrajnát határozottan támogató pártjuk álláspontját, ami főleg akkor veszélyes, amikor a republikánusok azt hangoztatják, csökkentik az Ukrajnának folyósítandó segélyt.
Többen az aláírók közül is elhatárolódtak, mondván: hónapokkal ezelőtt írták alá a levelet, de többször már nem írnák alá.
Sara Jacobs kaliforniai képviselő például úgy nyilatkozott: "Június 30-án írtam alá ezt a levelet, de azóta sok minden megváltozott. Ma nem írnám alá."