A bizottság úgy vizsgálná felül az uniós büdzsét, hogy közben sok tagállam még egy fillért sem kapott a helyreállítási alapból.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerint a NATO úgy döntött, hogy nem teszi kötelezővé Kijev számára az úgynevezett csatlakozási akcióterv (MAP) követését.
Négy civil meghalt, 11-en megsebesültek a dél-ukrajnai Zaporizzsja megyében található Orihivet hétfőre virradóra ért orosz légitámadásban.
Az amerikai elnök és a brit kormányfő keddtől részt vesz a vilniusi NATO-csúcstalálkozón.
Az áldozatok között egy pedagógus, két szülő és három gyerek van.
A kémcsoport vasútvonalak megfigyelésével és ellenséges propaganda terjesztésével foglalkozott.
Az amerikai elnök erről Európába utazása előtt beszélt egy vasárnap sugárzott televízióinterjúban.
George Eustice: napról napra egyre világosabbá válik, hogy a jelenlegi bevándorlási rendszer nem felel meg a brit gazdaság igényeinek,
Németországban egyébként is rendkívül gyakori, hogy migránsok zaklatják az európaiakat, de időnként egymást is összeverik.
Az ukrán védelmi miniszterhelyettes egy friss közleményben elismerte hazája felelősségét a Krími-híd elleni tavaly októberi támadásban.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök Moszkva helyett Washingtont vádolta meg a héten agresszióval.
Szemtanúk beszámolója szerint a vasúti alkalmazott két utas közötti vitát akart rendezni, és eközben maga is áldozattá vált.
A család beszámolt arról, hogy „nyoma veszett a férfi számítógépének, mobiltelefonjának, valamint egy merevlemeznek”.
Az ACLED civil konfliktusfigyelő szervezet adatai szerint legkevesebb 3300 ember halt meg a szudáni harcok kitörése óta.
Markov szerint itt az ideje, hogy az iszlamizáció, a bűnözés és a harmadik nem által megszállt Nyugat átengedje a fővárost Közép-Európának.
Az Egyesült Államok szerint az "igazságos és tartós béke" előtt az orosz kormány jelenti az egyetlen akadályt.
Németországban idén már több késes támadás történt. Tavaly 662 gyilkosságot regisztráltak.
Hevesen bírálta az orosz elnök hivatalának szóvivője szombaton, hogy Törökország hazaengedett olyan ukrán tiszteket, akik a mariupoli Azovsztal acélmű védelmében vettek részt.
Noha a Genfi Egyezmény megtiltotta az ilyen fegyverek használatát, az országok egészen addig megtartották állományukat, amíg az egyezmény módosításával később kötelezővé nem tették azok megsemmisítését.
Az Egyesült Államok kifogyóban van hagyományos lőszerekből, ezért szállít átmenetileg kazettás lőszert Ukrajnának.
A járművezetők ellen embercsempészés, a migránsok ellen tiltott határátlépési kísérlet gyanújával indítottak bűnvádi eljárást.
Az egyházfő a tengerbe veszettekért imádkozott, virágkoszorút dobott a vízbe, és az egyik legnagyobb temetőnek nevezte a Földközi-tengert.
Két férfit felakasztottak Iránban, akik az Iszlám Állam terrorszervezet által elkövetett múlt októberi siíta szentély robbantásában vettek részt.