A görög hatóságok az országban pusztító erdőtüzeket szombaton a nagyon veszélyes és a rendkívül veszélyes kategóriába sorolták.
A Proud Boys szervezet két vezetőjét, Joseph Biggst és Zachary Rehlt 17 és 15 év börtönre ítélte a bíróság, a 2021. január 6-i washingtoni zavargásokban főszerepet játszó szervezet egy tagját 10 év börtönnel sújtotta.
Ferenc pápa méltatta Mongólia vallásszabadság-hagyományát, megjegyezve, hogy ez a tolerancia még a Mongol Birodalom terjeszkedésének időszakában is létezett a világ nagy részén.
A szombati kilövésekre két nappal azután került sor, hogy az amerikai és dél-koreai hadsereg befejezte 11 napos közös hadgyakorlatát.
A kormánypárt szóvivője kijelentette: az ellenzéki pártszövetség az egység látszatát kelti, ám tagjai a 2024-es választásokon csúnyán összevesznek majd egymással.
Fiala szerint egyetlen új atomerőműblokk nem lesz elég, mivel a következő években leállítják a széntüzelésű erőműveket, amelyek az ország áramtermelésének mintegy 40 százalékát adják.
A két államfő hétfőn a fekete-tengeri üdülőhelyen, Szocsiban folytat megbeszélést.
Azerbajdzsán azt közölte, hogy Örményország drónokkal támadta a Kalbajar térségében lévő állásait, megsebesítve két azerbajdzsáni katonát.
Egyelőre nem tudják, hogy a lövöldöző milyen kapcsolatban állhatott az áldozatokkal.
Tavaly az ukrajnai háború miatt Oroszország és Fehéroroszország diplomatái nem vehettek részt a fényűző Nobel-banketten és a díjátadón, de az iráni nagykövet sem kapott meghívást.
Algéria és Marokkó már harminc éve lezárta a két ország határait.
A kormányzati munka megítélésének romlása és az ország előtt álló kihívások fontossági sorrendjének átalakulása mellett meghatározó trend az Alternatíva Németországnak (AfD) párt erősödése is.
A pápa első hivatalos programjára az ország vezetőivel és a diplomáciai testületek képviselőivel szombaton kerül sor.
A jogállamiságon alapuló, hosszú távú demokratikus kormányzás fontosságára hívta fel a figyelmet az ENSZ-főtitkár.
Guatemalában csütörtökön egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a kormány három hónapra a dengue-láz miatt.
Bejelentette indulási szándékát a jövőre esedékes orosz elnökválasztáson Igor Girkin, a donyecki szakadárok volt "védelmi minisztere" csütörtökön.
Franciaország minimálár bevezetését javasolja a repülőjegyekre Európában a szociális és környezetvédelmi dömping elleni küzdelem céljából.
Az ukrajnai háborús valóság része a korrupció is, ahogy egyébként az ukrajnai háború előtti valóság része is volt. Legutóbb a sorozóirodák kapcsán fellángolt korrupciós botrány vetett nagy hullámokat.
Az augusztus elejei szlovéniai árvizek okozta közvetlen károkat jelenleg 4,7 milliárd euróra becsülik, de a következő öt évben akár 7 milliárd eurót is elkülönítenek az érintett területek újjáépítésére.
A kijevi vezetés az utóbbi időszakban elsősorban azt kérte a német kormánytól, hogy biztosítson a védekezéshez Taurus típusú nagy hatótávolságú rakétákat.
Észak-Korea csütörtökön megerősítette a hírt, mely szerint két ballisztikus rakétát lőtt ki előző nap, a kommunista ország állami hírügynöksége pedig azt jelentette, a kilövések egy nukleáris csapást szimuláló manőver részei voltak.
Az embercsempészek ötezer eurót követeltek a migránsoktól, szájukat betömték, megkötözték és ütlegelték őket, és minderről videófelvételt is készítettek, amelyet elküldtek Srí Lanka-i hozzátartozóiknak.
Vajon meddig lehet ezt még pénzzel bírni?
A PP elnöke hangsúlyozta: tovább folytatja a kapcsolatfelvételt a törvényhozás pártjaival, hogy megszerezze a megválasztásához szükséges parlamenti támogatást.