2021. február 9., 14:33

WHO: valószínűtlen, hogy a koronavírus egy kínai laboratóriumból származik

Felettébb valószínűtlen, hogy az új típusú koronavírus egy kínai laboratóriumból származik, feltehetőleg egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, amelyet azonban továbbra sem sikerült pontosan azonosítani - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kínában vizsgálódó szakértői csoportjának vezetője kedden.

Fotó: pixabay.com

Peter Ben Embarek sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy sikerült új információkat gyűjteniük, ezek azonban nem változtattak jelentősen a járvány kitöréséről alkotott eddigi képen.

Elmondta, nem találták jelét annak, hogy a SARS-CoV-2-vírus már 2019 decembere előtt is jelen lett volna a közép-kínai Vuhan városban.

A WHO egy másik szakértője, Dominic Dwyer kijelentette: nagy valószínűséggel csak évek múlva tudják majd teljes mértékben feltárni a járvány eredetét.

Az élelmiszerbiztonsági szakember ugyanakkor aláhúzta, ez a vírus akár utazókkal vagy fagyasztott élelmiszeripari termékekkel is eljuthatott a közép-kínai Vuhanba más térségekből.
Elmondta továbbá, nem találták jelét annak, hogy a SARS-CoV-2-vírus már 2019 decembere előtt is jelen lett volna a városban.

Az Egészségügyi Világszervezet által valószínűtlennek minősített elmélet szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki, a kínai hatóságok ezt korábban is határozottan tagadták. A szakértői csapat 13 tagja január 14-én érkezett a járvány első ismert gócaként elhíresült Vuhanba az új típusú koronavírus eredetének felkutatására, érkezésüket követően két hétre karanténba kellett vonulniuk. A WHO nemzetközi szakértőinek vizsgálata érzékeny politikai kérdésnek számít a kínai vezetés számára. Az AP hírügynökség tájékoztatása szerint Peking korlátozta a kutatási lehetőségeket, és eltiltotta a tudósokat például attól is, hogy újságírókkal beszéljenek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.