WHO: gyorsul a világjárvány terjedése, de a folyamat lassítható
Gyorsul az új koronavírus világjárvány terjedése, de a folyamat lassítható - mutatott rá hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A leginkább sújtott Olaszországban ugyanakkor a halottak száma immár a második egymás után napon némelyest csökken.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója Genfben rendkívül aggasztónak nevezte, hogy már több mint 300 ezer COVID-19-esetet jeleztek, és "ellentámadásra" szólította fel az országokat, minden egyes esetet tesztelve és karanténba helyezve a gyanús esetekkel közelről érintkezőket.
A járvány által leginkább érintett európai országban, Olaszországban hétfő estig 602 új halálesetet jeleztek, így az áldozatok száma 6078-ra nőtt, a fertőzötteké pedig az előző napi 59 138-ról 63 928-ra nőtt a polgári védelem adatai szerint. Több vállalatnál és gyárban - elsőként a Leonardo kutatóközpontban - spontán sztrájkba léptek a dolgozók hétfőn, mivel úgy ítélték meg, hogy nem létfontosságú termelést vagy szolgáltatást végeznek. A szakszervezetek szerdára országos sztrájkot hirdettek meg.
Spanyolországban meghaladta a 2000-t a koronavírus halálos áldozatainak száma. Hivatalosan az összesen regisztrált fertőzések száma több mint 33 ezer, egy nap alatt 4500 új megbetegedést diagnosztizáltak. Az áldozatok száma 462-vel nőtt 24 óra alatt. A fertőzésből 3355-en épültek fel. Országszerte jelen van a járvány, a legtöbb megbetegedést - több mint 10 ezret - a madridi autonóm közösségből jelentették, amelyet Katalónia és Baszkföld követ mintegy 6000 és 2500 fertőzöttel. Több spanyol kórházat ért számítógépes támadás az elmúlt napokban.
Franciaországban, ahol a halálos áldozatok száma hétfőre 676-ra emelkedett, a fertőzötteké pedig megközelítette a 17 ezret, két újabb orvos halt meg a fertőzésben, miközben a kormány a lakosság kijárási korlátozásainak meghosszabbítását tervezi. Ausztriában meghaladta a négyezret a koronavírussal fertőzöttek száma, az előző naphoz képest ez 19,3 százalékos növekedés. A halottak száma 21-re nőtt.
A koronavírus-járvány okozta válsággal összefüggő, rendkívüli tagállami intézkedéseknek ideiglenesnek és arányosnak kell lenniük - jelentette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője a testület online sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva hétfőn. A szóvivő a magyar parlamentben pénteken benyújtott T/9790 számú, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslattal összefüggésben azt közölte, az uniós bizottság szorosan nyomon követi és támogatja a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében kifejtett tagállami tevékenységeket. Aláhúzta, a tagállamok vészhelyzeti intézkedésinek minden nemzetközi és európai kötelezettséggel összehangban figyelemmel kell lenniük az emberi jogokra és a sajtó szabadságára.
Németországban a hétfő délelőtti 24 873-ről estére 27 546-re nőtt a fertőzöttek és 115-re a halálesetek száma.
Romániában hétfő délig 576 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, 15 Covid-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 73 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak. Romániában eddig 4, egyéb súlyos betegségekben is szenvedő halálos áldozata volt a kórnak, külföldön 8 Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét. Lengyelországban hétfő reggelig 649 Covid-19-fertőzést regisztráltak, azaz 24 óra alatt 102-vel nőtt az ismert betegek száma. Eddig hét ember halt bele a betegségbe.
A szabályok be nem tartása miatt újabb szigorításokat vezetnek be Horvátországban, ahol a vasárnapi földrengés után a lakosság egy része elhagyta a várost. Egy nap alatt 52-vel 306-ra nőtt a fertőzöttek száma.
Irán, ahonnan a hatóságok 23 049 fertőzöttről és 1812 halálesetről tájékoztattak hétfőn, az atomprogramja miatt kirótt szankciók eltörlését követelte hétfőn Washingtontól. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter válaszul "hazugsággal" vádolta meg Ali Hamenei legfőbb iráni vezetőt, és rámutatott, a szankciók nem a humanitárius szempontból fontos árucikkekre vonatkoznak.
Több ázsiai és közel-keleti ország közben újabb szigorú korlátozások bevezetésére kényszerült a járvány rohamos terjedése miatt. Izraelben hétfőn reggel közölték, hogy 1238 fertőzöttet tartanak nyilván, közülük 24-en súlyos állapotban vannak.
Három amerikai szövetségi államban, New Yorkban, Kaliforniában és Washingtonban több mobilkórházat állítanak fel. Országszerte 35 500 a fertőzöttek és 473 a halottak száma.
Afrikában a fertőzöttek száma megközelítette a másfél ezret, 45 ember halt meg.