Volodimir Zelenszkij: Ukrajna 25 Patriot légvédelmi rendszer megvásárlásáról készül szerződést kötni
Ukrajna 25 Patriot légvédelmi rendszer megvásárlásáról készül szerződést kötni - jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn az ukrán sajtóban közzétett nyilatkozatában.

Az ukrán államfő a vasárnap újságíróknak adott nyilatkozatban elmondta, hogy a rendszereket több éven át, évente szállítják majd, és Ukrajna arra fog törekedni, hogy néhány európai ország Kijevnek elsőbbséget biztosítson a rendszerek beszerzésében.
Kijev ugyanis a Patriot rendszereket tartja a leghatékonyabbnak az orosz ballisztikus rakéták megállítására, amelyek többszörös hangsebességgel repülnek.
- fejtette ki.
Rámutatott ugyanakkor, hogy
ezekhez a légvédelmi rendszerekhez megfelelő pénzügyi forrásokra is szükség van.
Az elnök elsődleges finanszírozási forrásként a befagyasztott orosz vagyon felhasználását nevezte meg, de hangsúlyozta, hogy más pénzügyi lehetőségeken is dolgozni kell. Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna a szövetségeseivel együtt közelebb került az Oroszországgal folytatott háború lehetséges befejezéséhez, elsősorban Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseinek köszönhetően.
- hangsúlyozta.
Rámutatott, hogy
az ukrajnai háború különbözik az alkalmazott haditechnikai eszközökben és a hadműveletek méretében.
Emlékeztetett arra, hogy az ukrán hadsereg már több mint három éve harcol egy sokkal erősebb ellenséggel. Ugyanakkor szerinte az utóbbi időben elkezdtek megteremtődni a feltételei a valódi előrelépésnek a béke felé. Mint mondta, most világszerte a háború mielőbbi lezárását sürgetik.
- tette hozzá az államfő.
Zelenszkij leszögezte, hogy
az ukrán csapatokat nem vonják ki a Donyec-medencéből.
Rámutatott, hogy Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna vonuljon ki Donyeck és Luhanszk megyékből, de ez a követelés Kijev számára elfogadhatatlan. Az elnök elutasította azt az érvet, miszerint az orosz alkotmányába már beírták a Donyec-medence Oroszországhoz tartozását.
- érvelt az elnök.
Hozzátette, hogy a területek kérdése - különösen a Donyec-medence, Zaporizzsja és Herszon megyéké - továbbra is bizonytalan.
- vélekedett.
Azt is hangsúlyozta, hogy
Ukrajna nem fogja megszegni a megállapodásokat, ha valódi biztonsági garanciákat kap, és ténylegesen tűzszünet lesz.
Az elnök kitért arra, hogy nehéz helyzet esetén Ukrajnának készen kell állnia arra, hogy 2 milliárd dollár értékben szerezzen be gázt.
- mondta.
Szavai szerint Julija Szviridenko miniszterelnök kedvező megállapodásokat kötött Szlovákiával, míg Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter az Egyesült Államok energetikai vállalataival egyeztetett.