Vizsgálat indult a Világgazdasági Fórum alapítója, Klaus Schwab ellen
A Világgazdasági Fórum (WEF) vizsgálatot indított alapítója, Klaus Schwab ellen, aki 54 év után a múlt hét végén lemondott a szervezet éléről.

A Reuters szerint ezzel egy névtelen levélre reagáltak, amelyben a WEF korábbi elnökét a szervezet irányítása során elkövetett súlyos kötelességszegéssel vádolták.
A WEF évente tartja a világ vezető üzleti és politikai vezetőinek konferenciáját a svájci Davos hegyi üdülőhelyen.
A Wall Street Journal (WSJ) arról számolt be, hogy a múlt héten a WEF igazgatótanácsának küldött névtelen levélben aggályokat fogalmaztak meg az irányítással és a munkakultúrával kapcsolatban, többek között azt állítva, hogy a Schwab-család a WEF erőforrásait személyes ügyekre használja fel megfelelő felügyelet nélkül.
- áll a szervezet Reutersnek küldött e-mailben küldött válaszában. A szervezet nem közölt részleteket a vádakról.
A WEF igazgatótanácsa szombaton rendkívüli ülésen elfogadta Schwab lemondását, és ideiglenes elnökévé a Nestlé korábbi vezérigazgatóját, Peter Brabeck-Letmathe-ot nevezte ki. A testület egy bizottságot is kijelölt Schwab teljes jogú utódjának kiválasztására.
A genfi székhelyű intézmény már korábban bejelentette, hogy Schwab távozik posztjáról, de nem pontosította, hogy ez mikor történik meg.
- közölte Schwab.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szerint Schwab sietve mondott le.
- írja a FAZ. A lap szerint a WEF elnökével szembeni kritika az elmúlt években egyre erősödött.
Prominens pénzemberek fenntartásaikat fejezték ki a davosi rendezvény tematikus fókuszával kapcsolatban.