A miniszter keresi a tragédia felelőseit.
Monika Kacvinská, a Büntetés-végrehajtási és Igazságügyi Őrség (ZVJS) szóvivője elmondta, hogy a testület egyik munkatársa is megsérült, akit később egy civil egészségügyi intézményben láttak el.
Kínai szóvivő: arra kérjük Pakisztánt, hogy tegyen hatékony intézkedéseket a pakisztáni kínai állampolgárok, projektek és intézmények biztonságának és védelmének biztosítására
A rendőrök megrovást kaptak, de Danko sem úszhatja meg
Julija Navalnaja, a politikus özvegye hétfőn bejelentette, hogy folytatni fogja férje ügyét
Lezárta a svéd ügyészség az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetékeknél 2022 szeptemberében történt robbanások miatt indított vizsgálatát, arra hivatkozva, hogy nincs illetékessége az ügyben.
Az Il-76-os repülőgép fedélzetén a személyzet hat tagja, 65 kicserélésre szánt ukrán hadifogoly és három kísérő orosz katona tartózkodott. A repülőgép személyzete és valamennyi utasa életét vesztette
Az ügy állítólag nincs összefüggésben az iskoláknak címzett fenyegető e-mailekkel.
Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) felelősségét vizsgálná az ombudsman.
Juraj Krúpa (SaS) képviselő szerint ez nem olyan ügy, amit egyszerűen a szőnyeg alá lehet söpörni.
A hétköznapok szuperhősei is megbetegedhetnek.
A demokraták politikai színjátékot rendeztek, tudatosan meghamisítva bizonyítékokat, és az Egyesült Államok Képviselőházának történetében első alkalommal megakadályozták, hogy a másik párt képviselői is részt vehessenek a vizsgálatban.
Az Egyesült Államok kormányának több magasrangú tisztségviselője is felülvizsgálná Elon Musk ügyleteit, beleértve a Twitter tervezett megvételét és a SpaceX Starlink műholdas hálózatát is.
A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) a rendőrséggel közösen indított akcióban szombaton öt embert tartóztatott le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt.
Kollár feltette a kérdést, vajon ezt jelenti-e a jogállamhoz való visszatérés, ami motiválta a Sme rodina mozgalmat a koalícióba való belépésre.
A 16 hengeres és 1500 lóerős szupersportkocsit, amellyel a cseh milliomos őrült tempóban száguldott, 2016-ban dobták piacra.
A rendőrség először teljesen alaptalannak nevezte a vádakat, de elismerte, hogy használta a Pegasust és más, hasonló nyomkövető kémprogramokat.
Nem valószínű, hogy gyilkosság történt.
Sokba kerülhet még ez a fürdés.
az Európai Bizottság azt vizsgálja, hogy a közösségi oldal visszaélt-e a rendelkezésére álló, nagymennyiségű adattal a versenytársak kárára.
Az ellenzék által kezdeményezett vizsgálat tovább növeli a nyomást Kurzra és pártjára, a konzervatív Osztrák Néppártra (ÖVP).
A repülőgép 96 utasa közül senki nem élte túl a katasztrófát.
Vizsgálatot követően a Fulton megyei hivatalos halottkém a halál okaként öngyilkosságot állapított meg.
Róma március végéig 1,3 millió dózist vár a Modernából, és több mint 8 millió adagot a Pfizer-BioNTech vakcinából.