2021. március 24., 15:40

Véletlenül az összes titkos bázisa koordinátáit nyilvánosságra hozta az izraeli hadsereg

Unásig csépelt megállapítás, hogy a koronavírus-járvány felborította az életünket. Sokan elvesztették barátaikat, családtagjaikat, munkahelyek szűntek meg, cégek, vállalkozások mentek tönkre, leszállóágban a gazdaság, de, hogy a járvány miatt titkos katonai bázisok hollétére derül majd fény, arra azért kevesen számítottak.

Izraeli katonák hadgyakorlaton.
Fotó: TASR/AP

A világ egyik legfelkészültebbjének tartott, szinte állandó harckészültségben lévő izraeli hadsereg vezetése elképesztő bakiba futott bele a héten. Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoksága ugyanis kiadott egy térképet, amely az országban található COVID-tesztelési állomásokat lett volna hivatott bemutatni, csak az volt a baj, a projekt túl jól sikerült. 

Véletlenül azokat a bázisokat, pontosabban a rajtuk található tesztelőállomásokat is feltüntették, amelyekről a nyilvánosság, értsd sem az izraeliek, sem például a Hezbollah vagy a Hamász korábban nem is tudott. 

Az izraeli Haaretz napilap beszámolója szerint, ez idáig, titkos katonai reptérből például több is volt a térképen. A térképet az izraeli egészségügyi minisztériummal közösen készítette a hadsereg, amelyet aztán online tettek közzé. Az egészben a legkomikusabb, hogy a hadsereg talán még most sem vette volna észre, mekkora hibát követetett el, ha az izraeli sajtó nem szól nekik róla, eddig ismeretlen támaszpontok is vannak a listán. A Haaretz azt írja, tulajdonképpen nem a hadsereg hibázott, az egészségügyi tárca illetékesei raktak fel a térképre olyan támaszpontokat, amelyeket nem szabadott volna. 

Hivatalosan nagyon kevés izraeli támaszpont elhelyezkedése ismert, ugyanis a zsidó állam katonasága állandó készültségben van a hol intenzív, hol sporadikus rakétatámadások miatt. Korábban például olyan apróságra is figyeltek, hogy a katonák körében betiltsák a Pokemon Go applikációt, mert attól féltek, a virtuális Pokemon-vadászok véletlenül feltöltik a világhálóra a bázisuk GPS-koordinátáit.

A rakétatámadások egyáltalán nem számítanak ritkaságnak Izraelben. A Gázai-övezetből a Hamász és néhány kisebb szervezet évente több tucat, egyes, turbulens időszakokban akár több száz, nem ritkán házilag összetákolt rakétát lőnek ki Izraelre, ezek nagy részét az izraeli légvédelmi rendszer semlegesíti ugyan, de időnként mégis elérik céljukat. Izraeli belbiztonsági jelentések szerint 2018-ban és '19-ben például összesen 2600 rakétát lőttek ki az övezetből Izraelre, nagy részüket civil célpontok ellen.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.