Ukrán külügyminiszter: Ukrajna nem ragaszkodik a NATO-tagsághoz a háború alatt
Ukrajna a háború alatt nem erőlteti a NATO-tagságot, figyelembe véve az egyes tagállamok álláspontját, ugyanakkor a szövetséghez való csatlakozás változatlanul stratégiai célja - jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter Brüsszelben.

"Olyan ország vagyunk, amely ellen orosz agresszió folyik, és valóban nehéz egy ország NATO-tagságának lehetőségéről beszélni, amikor az ország területén katonai műveletek folynak, hiszen egyes országok attól tartanak, hogy ez a háborúban való közvetlen részvételüket jelentené, Ukrajna pedig nem törekszik erre" - fejtette ki a tárcavezető. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Kijev elvi álláspontja a tagsággal kapcsolatban változatlan.
"Ezt minden megállapodás jelzi. Ez egy olyan út, amely megerősít bennünket, ezek olyan megállapodások, amelyek lehetővé teszik a stratégiai tervezést" – hangsúlyozta. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter Brüsszelben számos megbeszélést folytat európai, amerikai és NATO-partnerekkel, valamint részt vesz az Ukrajna-NATO Tanács ülésén - tájékoztatott az Interfax-Ukrajina hírügynökség.