Ukrajnában tovább emelkedik a járványgörbe: újra rekordszámú fertőzöttet igazoltak
Az elmúlt napokhoz hasonlóan továbbra is gyorsuló ütemet mutat a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában. Szombatra, egy nap alatt az eddigi legtöbb, 753 új esetet regisztráltak, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma elérte 30 506-ot - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.

Az elhunytak száma 10-zel, 880-ra emelkedett, miközben eddig 13 976-an gyógyultak meg, közülük előző napra 409-en.
Kárpátalja megyében eddig 1583 fertőzöttet azonosítottak, közülük 39-en hunytak el, és 682-en gyógyultak meg.
Ukrajnában már harmadik egymást követő napon jegyeztek fel 680-nál több új fertőzéses esetet, míg korábban a napi növekmény 300 és 500 közötti volt.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szombati tájékoztatóján kijelentette, hogy a fertőzés terjedése elsősorban azért gyorsult fel, mert
az emberek nem tartják be a karanténszabályokat.
Ugyanakkor azt is hozzáfűzte, hogy növekszik azok száma, akik koronavírus-gyanúval fordulnak az egészségügyi intézményekhez. Elmondta, hogy az elmúlt napban 18 247 tesztet végeztek el az országban, ebből 10 896 PCR-tesztet és 7351 antitestszűrést.