2021. február 15., 22:00

Több mint egy tucat közel-keleti országban azonosítottak új variánst

Egyelőre stabilizálódik a koronavírus-fertőzöttek száma a Közel-Keleten, mindazonáltal a helyzet továbbra is nagyon súlyos a térségben, mert 13 országban azonosították a kórokozó újabb, fertőzőbb variánsait - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

WHO-székház
A WHO központja
Fotó: Getty Images

Ahmed al-Mandhari, a WHO kelet-mediterráni igazgatója egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vírus három újabb változatából egyet regisztráltak a térség 13 országában, amelyeket azonban nem nevezett meg.

Mandhari szerint közel hatmillió koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető 140 ezer halálesetet jegyeztek fel a térségben. A WHO felszólította az embereket, hogy továbbra is tegyenek megelőző intézkedéseket a vírussal szemben. A szervezet szerint 6,3 millió adag védőoltást adtak be 12 országban a kelet-mediterráni térségben. Mandhari szerint bár a vakcinák segítenek a járvány elleni küzdelemben, önmagukban nem elegendőek. Szerinte a közösségen belüli távolságtartás, a maszkviselés és a fertőtlenítés továbbra is elsődleges fontosságú a vírus terjedésével szemben.

A WHO regionális igazgatója szerint a következő hetekben 37 ezer adag vakcina érkezik a palesztin területekre - a WHO által a védőoltás méltányos elosztására létrehozott - COVAX program keretében, és 94 ezer Tunéziába.

Mandhari szerint a térségben nagyjából stabilizálódott az újabb koronavírus-fertőzöttek száma, mindazonáltal növekedés mutatkozott e tekintetben a Perzsa(Arab)-öböl néhány országában és Libanonban. Utóbbi egyike a járvány által leginkább sújtott országoknak a térségben, ahol az egész országra kiterjedő vesztegzárat vezettek be a járvány miatt, a kórházak az elmúlt hetekben teljesítőképességük legfelsőbb határait érintve működtek.

A legtöbb - körülbelül 1,5 millió - koronavírus-fertőzöttet a térségben Iránban jegyezték fel.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.