2024. november 8., 15:58

Több ezer alkalmazottától válik meg a Bosch, ez azonban még csak a kezdet

A Bosch azon vállalatok közé tartozik, melyeket érzékenyen érint az autóiparban uralkodó krízis, emiatt kénytelenek voltak csökkenteni a kiadásaikon. 

Bosch

A Volkswagent érintő krízisről már korábban beszámoltunk, a cég a közeljövőben több tízezer alkalmazottától vállhat meg, emellett pedig legalább három németországi üzemét bezárhatja.

Az Audi bezárja brüsszeli üzemét, az autóalkatrészeket gyártó Schaeffer vállalat 4700 munkahelyet szüntet meg, és az elsősorban autó akkumulátorokat gyártó Bosch vállalat is 7000 alkalmazottától válhat meg Németországban.

A Bosch tömeges elbocsátásai mögött a folyamatosan csökkenő eladások állnak, így kénytelen csökkenteni a kiadásaikon.

A Bosch 2024-ben nem éri el a gazdasági céljaikat"

- mondta Stefan Hartung, a vállalat ügyvezető igazgatója, hozzátéve, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy további elbocsátásokra lesz szükség. 

A több ezer elbocsátás negatív hatással lehet a regionális gazdaságra, a Bosch az egyes régiókban ugyanis rengeteg alkalmazottat foglalkoztat. Sok esetben szakképzett munkásokról van szó, akik nehezen tudnának elhelyezkedni más területen. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.