2021. május 4., 17:14

Szlovéniában az oltási kampány felgyorsítását kérik a szakemberek

Szlovéniában a koronavírus elleni oltási kampány ütemének felgyorsítását kérik a szakemberek, hogy az elkövetkező hónapokban rendeződhessen a járványhelyzet az országban - írta a helyi sajtó kedden.

koronavírus Szlovénia védőoltás
Fotó: TASR/AP

Figyelmeztettek, hogy a jelenleginél kétszer-háromszor több embert kellene beoltani egy nap alatt, mert különben az immunizáció késő őszig is eltarthat, főleg, hogy

a 70 év felettiek mindössze 40 százaléka kapta csak meg valamelyik vakcinát.

Egyes vélemények szerint most, hogy már több oltóanyag áll rendelkezésre,

nem kellene korhatárt szabni, hanem mindenkit, aki szeretné, be kellene oltani.

A kormány azonban egyelőre nem áll el attól a tervétől, hogy először az idősek számára biztosítsa a védettséget a koronavírus ellen - írták a lapok.

Szlovéniában keddre 864-gyel 242 ezernél többre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napon négy beteg hunyt el, és ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 4273-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 584-en vannak kórházban, 143-an intenzív osztályon.

Az országban eddig a lakosság 20,4 százalékát oltották be az első, és 10,3 százalékát a második oltással.

Az első dózist 430 938-an, közülük a másodikat 216 820-an kapták meg.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt napon 1396 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta számuk elérte a 336 918-at. Az elmúlt 24 órában 46-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 7264-re emelkedett. Kórházban 2169 beteget ápolnak, közülük 259-en vannak lélegeztetőgépen.

Szlovéniához hasonlóan Horvátországban is csak az Európai Unió gyógyszerfelügyelete által engedélyezett oltóanyagokat használják,

ezekből eddig 921 527 dózis érkezett az országba, amelyből 716 861-et használtak fel. 509 580-an kapták meg az első dózist - a lakosság 23 százaléka -, közülük 204 666-an pedig a másodikat is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.