2020. december 4., 09:20

„Svédországnak nincs szüksége maszkokra”

Svédországnak egyelőre nincs szüksége maszkokra – közölte egy magas rangú egészségügyi tisztségviselő csütörtökön, miközben a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma meghaladta a 7000-et az országban.

Anders Tegnell, Stefan Löfven
Anders Tegnell, Stefan Löfven
Fotó: Archívum

Mindez egy nappal azután hangzott el, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kibővítette a maszkviseléssel kapcsolatos ajánlásait. A WHO szerdán közölte, hogy a járvány terjedése miatt az embereknek – közöttük a 12 éves vagy annál idősebb gyermekeknek is – ajánlott maszkot viselni az üzletekben, a munkahelyeken és az iskolákban, ahol nincs lehetőség megfelelő szellőztetésre, sőt vendégek jelenlétében is a rosszul szellőztetett helyiségekben.

Ennek ellenére a svédországi karanténmentes stratégia fő támogatójának számító Svéd Egészségügyi Hivatal továbbra sem ajánlotta a maszkviselést, arra hivatkozva, hogy kevés bizonyíték van a maszkok hatékonyságára, és amiatt aggódva, hogy a maszkot a tüneteket mutatók az elkülönítés megkerülésére használhatják.

Maszkokra bizonyos helyzetekben van szükség. Ilyen helyzet a regionális egészségügyi szervekkel való egyeztetés alapján Svédországban még nem alakult ki – jelentette ki csütörtöki, stockholmi sajtótájékoztatóján Anders Tegnell országos tiszti főorvos.

A WHO tisztában van azzal, hogy a maszkok hatékonyságára vonatkozó bizonyítékok gyengék. Minden eddigi tanulmány fontosabbnak tartja a távolságtartást, mint a maszkot"

– mondta Stefan Löfven miniszterelnök csütörtökön, amikor bejelentette, hogy az év végéig távoktatás lesz a gimnáziumokban.

A járvány második hullámának csúcspontján bevezetett távoktatás december 7-én kezdődik és január 6-ig tart. – Erre az intézkedésre a járvány lassítása érdekében van szükség – mondta Löfven, hozzátéve, hogy nem pótlólagos karácsonyi szünetről van szó. Az első hullám idején a gimnáziumokat március közepétől június közepéig zárták be. A bölcsődék, az általános iskolák alsó és felső tagozata továbbra is nyitva tart.

A járvány gyorsulásával Svédország november óta szigorította a korlátozásokat, egyebek mellett megtiltotta alkohol árusítását este tíz óra után, valamint a 8 főnél több résztvevővel zajló nyilvános rendezvényeket, karantén és kötelező maszkviselet viszont nincsen. A Svéd Egészségügyi Hivatal csütörtöki adatai szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta járványban az előző 24 órában 35 paciens halt meg. Csütörtökön 6485 új fertőzöttet jelentettek a 10,3 millió lakosú Svédországban. Két héttel korábban még 7240 volt a napi új fertőzöttek száma. A járvány kezdete óta több mint 272 ezer embert fertőzött meg a koronavírus. Svédországban a Covid–19 okozta halálozások száma többszöröse a többi skandináv országénak, de alacsonyabb, mint a karantént elrendelő több európai országban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.