2021. január 19., 14:44

Sajtóértesülések szerint február közepéig hosszabbítják meg a németországi zárlatot

Február közepéig hosszabbíthatják meg Németországban a koronavírus-járvány második hulláma miatt a gazdasági és társadalmi élet legtöbb területét befagyasztó zárlatot keddi sajtóértesülések szerint.

koronavírus Németország
Fotó: TASR / AP

Az ARD országos köztelevízió és több nemzetközi hírügynökség egybehangzó értesülése szerint

a szövetségi kormány és a 16 tartományi kormány vezetőinek kedd délutáni tanácskozására a kancellári hivatal által összeállított javaslatban az áll, hogy legalább február 15-ig meg kell hosszabbítani a korlátozásokat,

és ki kell dolgozni terveket a zárlat alá vett területek, tevékenységek, intézményrendszerek járványügyileg biztonságos és társadalmilag igazságos újraindítására.

A szövetségi kormány főleg az eddigieknél gyorsabban terjedő új vírusváltozatok miatt sürgeti a zárlat meghosszabbítását

a járványügyi védekezésért felelős tartományi kormányoknál. Az új mutációk jelentette veszélyekre figyelmeztettek szakértők is egy tájékoztatón, amelyet a kancellária szervezett a tartományi kormányfőknek, hogy felkészülhessenek a keddi tanácskozásra.

Ezen az Angela Merkel kancellár vezette hétfő esti tájékoztatón a téma elismert kutatói a többi között arra figyelmeztettek, hogy

az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) elsőként Nagy-Britanniában azonosított, B117 jelű mutációja akár hatszor-nyolcszor több fertőzést okozhat, mint az eddigi meghatározó vírusváltozatok.

A B117 németországi szétterjedése így megsemmisítheti a korlátozásokkal és az oltási kampány beindításával elért eredményeket, aminek hatására teljességgel ellenőrizhetetlenné válhat a járvány, és kezelhetetlen terhelés alá kerülhet az egészségügyi ellátórendszer.

Ezért a lehető legalacsonyabb szintre kell szorítani az új fertőzések számát,

minden eszközzel fel kell gyorsítani az oltási kampányt,

a tesztelési gyakorlatot pedig ki kell egészíteni a pozitív minták génállományának széles körű elemzésével, hogy időben észleljék az új vírusváltozatok felbukkanását - fejtették ki szakértők sajtóértesülések szerint.

Németországban december 16-án a tavaly tavaszi első járványhullám óta a legszigorúbb korlátozásokat vezették be,

így csak az alapvető szükségleteket kielégítő üzletek tarthatnak nyitva, a napközbeni gyermekellátás és a közoktatás rendszere pedig ügyeleti üzemmódban működik. A zárlat az akkori tervek szerint január 10-ig tartott volna, de január elején meghosszabbították a hónap végéig.

A korlátozások fő célja az, hogy legalább 50-re, lehetőleg 50 alá csökkenjen az úgynevezett hétnapi incidencia - fertőzésgyakoriság -,

vagyis a megelőző hét nap alatt regisztrált új fertőzések százezer lakosra vetített száma. A tudományos és politikai közmegegyezés szerint a fertőzési láncolatok feltárásán és megszakításán dolgozó helyi közegészségügyi hivatalok csak ebben az esetben tudják visszaszerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett. A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint a mutató a célérték csaknem háromszorosán, 132-n áll.

A RKI kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 11 369 fertőződést szűrtek ki. A pozitív tesztek száma így 2 052 028-ra emelkedett.
A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 989 halálesetet regisztráltak. A járvány halálos áldozatainak száma ezzel 47 622-re emelkedett Németországban.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.