2021. május 14., 13:34

Romániában nem egyeznek a halálozást összegző adatok

Jelentős eltéréseket talált a román egészségügyi minisztérium szakértői bizottsága a koronavírusnak tulajdonított haláleseteket összegző, különböző intézmények által vezetett adatbázisok között - derült ki pénteken, amikor a tárca honlapján közzétették a testület jelentését.

A szakértői bizottság létrehozását Florin Citu miniszterelnök rendelte el, miután az általa leváltott Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter azt sugallta:

a hatóságok valótlan adatokat közölnek a koronavírusban elhunytak számáról.

A "leleplezés" nyomán az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását is kezdeményezte a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hivatalos közegészségügyi mutatók valódiságának ellenőrzésére, ezt azonban kormánytöbbség - éppen a minisztériumban már megkezdett vizsgálatra hivatkozva - elutasította.

Bár a vizsgálat már korábban lezárult, Ioana Mihaila új egészségügyi miniszter eddig vonakodott a pontos számokat közzétenni, de Citu csütörtöki sajtóértekezletén nyilvánosan is felszólította őt a jelentés publikálására, aminek a miniszter pénteken tett eleget.

A bizottság jelentése szerint a speciális távközlési szolgálat (STS) által üzemeltetett, hivatalos "Corona forms" adatbázisban március végén már hétezerrel kevesebb (24 ezer) Covid-haláleset szerepelt, mint a szaktárca által használt "alerte.ms.ro" adatbázisban (31 ezer).

A Corona formsban a megyei közegészségügyi hivatalok (DSP), a kórházak és laboratóriumok a személyi szám alapján vezetik be a pozitív Covid-tesztek alapján diagnosztizált fertőzötteket, az elhunytaknál azonban a DSP láttamozása szükséges ahhoz, hogy a kórházakban vagy otthonukban elhunytak "Covid-halottként" kerüljenek az adatbázisba.

Ez a hivatalos adatbázis, amelynek alapján a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) naponta összegzi a járványadatokat.

Az alerte.ms.ro adatbázisban nem szerepelnek személyi számok, ilyenként ellenőrizhetetlen is, azt az egészségügyi minisztérium operatív munkaeszközként hozta létre és nem a statisztikai összegzést szolgálja, hanem a kórházak leterheltségének, erőforrás- és fogyóeszköz-szükségleteinek gyors felmérését.

A szakértői bizottság jelentése rámutat:

a megyei DSP-k szerint sok kórház nem küld jelentést minden Covid-halálesetről, gyakorlatilag feleannyi halálesetet jelentenek a DSP-k felé, mint amennyit beírnak az alerte.ms.ro platformba.

Másfelől olyan kórházak is vannak, amelyek a halál okától függetlenül minden elhunytat bevezetnek az alerte.ms.ro-ra. Korábban a román sajtó az eltérések egy részét azzal magyarázta, hogy egy halottat több olyan kórház is lejelentett, ahol előzőleg kezelték az utóbb elhunyt koronavírusos beteget.

A bizottság jelentéséből nem derül ki, hogy a hivatalos adatbázis hitelességét megkérdőjelezi-e az, hogy az egészségügyi tárcánál működtetett adatbázisban a Covid-halottak száma csaknem 25 százalékkal magasabb. A testület viszont felhívta a figyelmet, hogy a két - különböző elvek alapján működtetett - adatbázis párhuzamos működtetése zavaros helyzetet teremt, jelentős többleterőforrásokat vesz igénybe és aláássa a hatóságok hitelét.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.