Rálőtt egy rendőr egy késsel hadonászó férfira egy párizsi pályaudvaron
Rálőtt egy francia rendőr péntek délután egy férfira, aki késsel hadonászott a párizsi Montparnasse pályaudvaron - közölte a párizsi ügyészség, amely azonnal kizárta a terrortámadást.
A párizsi ügyészség arról kapott tájékoztatást, "hogy legalább egy lövés eldördült a Montparnasse pályaudvaron".
- hangsúlyozta a vádhatóság.
A pályaudvarra a rendőrség hívta ki a mentőket két sebesült emberhez - közölte a rendőrség az AFP hírügynökséggel. A Montparnasse pályaudvar egy részét, amely a francia főváros hat nagy pályaudvara közül az egyik legnagyobb, "megelőző jelleggel" kiürítették - tette hozzá a forrás.
Az AFP egyik helyszínen tartózkodó fotósa szerint az incidens a pályaudvar peronjainál történt, ahonnan az utasok pánikszerűen távoztak. Az utasokat a pályaudvar előtti térre evakuálták, ahol több tűzoltóautót és mentőautót lehetett délután látni.
A BFM hírtelevízió a rendőrségre hivatkozva azt közölte, hogy a 44 éves férfi ellen elfogatóparancs volt érvényben, miután megfenyegette a volt feleségét és a gyerekeit, hogy megöli őket. Amikor a késsel hadonászót a rendőrség igazoltatni próbálta, ellenállt, majd maga ellen fordította a kést. Az egyik rendőr ezt követően lábon lőtte. A férfi eztán többször torkon szúrta magát, életveszélyes állapotban kórházba szállították.
A francia hatóságok tavaly 272 400 családon belüli erőszakos esetet regisztrálták, ami 0,4 százalékos emelkedést jelent 2023-hoz képest. A sértettek túlnyomórészt nők - közölte a belügyminisztérium.
A családon belüli emberölések száma Franciaországban 11 százalékkal nőtt 2023 és 2024 között, tavaly 107 nőt ölt meg a jelenlegi vagy volt párja, ami azt jelenti, hogy minden harmadik nap történt egy ilyen haláleset. Összesen 138 erőszakos halálesetet regisztráltak a párkapcsolatokban tavaly, ebből 31 férfi (plusz 35 százalék év alatt) a belügyminiszter éves jelentése szerint.