A támadó egy 14 éves szír állampolgár lehetett, akit a metró biztonsági személyzete a metróállomáson készült felvételek alapján sikeresen beazonosított, majd elfogott.
A múzeumból a látogatókon kívül a teljes személyzetnek is távoznia kellett, összesen 15 ezer embernek.
A rablás során nem történt személyi sérülés, a rendőrség a történtek nyomán lezárta a bűncselekmény helyszínét.
A június 27-én kirobban zavargások kezdete óta ez volt Emmanuel Macron első hivatalos programja.
Emmanuel Macron elnök péntek délutánra újabb rendkívüli tárcaközi ülést hívott össze az újabb zavargások miatt.
Utcai zavargások törtek ki Párizs egyik elővárosában, miután egy rendőr lelőtt egy 17 éves fiatalt egy közúti ellenőrzés során.
Tizenhatan megsérültek, közülük hét ember állapota súlyos.
Az emberek haragját az váltotta ki, hogy Macron csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot.
Két ember meghalt a pénteki párizsi lövöldözésben, négy sérült válságos állapotban van - közölte a francia rendőrség.
Az ukrán menekültekével megegyező jogokat és ellátást követelnek azon oknál fogva, hogy az afrikai migránsok előbb voltak Franciaország területén, mint az ukránok.
A lövöldözés vasárnap este, néhány órával a francia elnökválasztás eredményhirdetése után történt.
Moszkva szerdán azt közölte, hogy nem könnyű tárgyalások folynak Oroszország és Ukrajna között, de van remény a kompromisszumra.
Késsel támadt egy férfi rendőrökre Párizs Gare du Nord pályaudvarának közelében.
Megkezdődött szerdán a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat fővádlottjának, Salah Abdeslamnak az első részletes meghallgatása a párizsi különleges esküdtszéken.
A mutatványt a folyó két partján ámuló, több ezres tömeg követte figyelemmel.
A főpolgármesternek a környezetvédelem és az emberi méltóság állna politikája középpontjában.
A vallások egyenlő kezelésére és a hívők védelmére szólított fel Michel Aupetit párizsi érsek.
A város ma is rabul ejti az odaérkezőt.
A Mohamed-karikatúrák újbóli közzététele miatt támadott hentesbárddal.
A rendőrség lezárta a területet, mert gyanús csomagot talált.
A folyóba ömlött anyag cement, szennyvíz kezelésére szolgáló vegyszerek és mikroműanyagok elegye.
Csalódott szurkolók egyes csoportjai összecsaptak egymással, illetve a rendőrséggel Párizsban azután, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni döntőjét 1-0-ra elvesztette a Paris Saint-Germain.
A tiltakozók egy hatalmas, érme alakú, "A megvetés érdemrendje" feliratú transzparenst helyeztek el a tárca lépcsőin.
A második világháború óta nem volt ilyen sokáig zárva a francia főváros nevezetessége.