2020. augusztus 12., 07:25

Putyin bejelentette az első orosz Covid-19-vakcina bejegyzését – kételyek

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden bejelentette a SARS-CoV-2 koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését, de a bejelentésre a nemzetközi színtéren sokan kétkedve reagáltak.

Fotó: TASR/AP

Putyin hangsúlyozta, hogy a világon először jegyeztek be oltóanyagot az új koronavírus ellen. Az orosz államfő szerint a vakcina hatékony és tartós immunitást alakít ki a szervezetben. Közölte, hogy egyik lánya is megkapta az oltást.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője, Tarik Jasarevic azt mondta: a szervezet egyeztet az orosz hatóságokkal arról, milyen feltételek teljesülése mellett tudja elfogadni az Oroszországban már bejegyzett vakcinát. Hangsúlyozta: bármilyen oltóanyag elfogadásának feltétele, hogy a legszigorúbban áttekintsék és megvizsgálják azokat az adatokat, amelyek bizonyítják a vakcina biztonságosságát és hatékonyságát.

A tudományos világ kételkedik a Covid-19 elleni orosz vakcinában.

Lényegében nagyszabású, lakossági szintű tesztet folytatnak"

- jelentette ki Ayfer Ali, a brit Warwicki Egyetem gyógyszerkutatója, aki szerint a szupergyors bejegyzés azt jelentheti, hogy a vakcina lehetséges mellékhatásait talán még nem lehetett észrevenni.

A német egészségügy-minisztérium szóvivője hangsúlyozta, hogy nincsenek ismert adatok az orosz vakcina minőségéről. A szóvivő emlékeztetett, hogy

az Európai Unióban a páciensek biztonsága a legmagasabb rendű prioritás".

Eközben kedd estére az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a húszmilliót a világban, a halálos áldozatoké pedig a 737 500-at. A kórból több mint 12 millióan gyógyultak meg a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

A WHO regionális igazgatója, Carissa Etienne szerint több mint százezer fertőzést jelentenek naponta Észak- és Dél-Amerikából, ezek felét az Egyesült Államokból, és aggasztó statisztikai csúcsok vannak Argentínában és Kolumbiában is, ahol eddig kézben tartották a vírus terjedését. A kontinensen a fertőzöttek száma meghaladta a 10,5 milliót, a haláleseteké pedig a 390 ezret.

A kedden közölt hivatalos adatok szerint Oroszországban április 23. óta először csökkent 5 ezer alá, 4945-re a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. A fertőzöttek összesített száma ezzel 897 599-re emelkedett. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (5 094 565), Brazília (3 057 470) és India (2 268 675) után. Az aktív esetek száma 1679-cel 179 293-ra csökkent. A halálozások száma 130-cal 15 131-re nőtt.

Franciaországban meghosszabbítják a szájmaszk viselésének kötelezettségét a szabadtéri közterületeken, mert a koronavírus terjedésének alakulása "aggasztó" - közölte Jean Castex kormányfő.

Az országban komolyan romlott a koronavírus-helyzet az utóbbi napokban: napi 2000 új fertőzöttet észlelnek az egy héttel korábbi ezer helyett. A kormányfő azt is bejelentette, hogy szerdán elrendelik majd az ötezer fősnél nagyobb események szervezésének tilalmát október 30-áig.

Olaszországban hat új halálesetet jelentettek az elmúlt napban, így a betegség áldozatainak száma 35 215 lett. Az új fertőzöttek száma - 412 - magasabb volt, mint az előző 24 órában. A járvány kezdete óta 251 237 igazolt fertőzöttek jelentettek. Az aktív betegek száma 13 561, közülük 49-et ápolnak intenzív osztályon.

Spanyolországban 1481 új fertőzöttet jelentettek, kevesebbet, mint a múlt héten. Összesen 326 612 embert diagnosztizáltak koronavírussal. Az elmúlt hét napban heten haltak meg, a halálos áldozatok száma meghaladt a 28 500-at.

Hollandiában az elmúlt hét folyamán 4036-tal emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, ami az azt megelőző hét adataihoz képest 56 százalékos növekedés. Belgiumban tovább lassult a járvány terjedésének üteme. Luxemburg a fertőzésszám jelentős csökkenéséről számolt be kedden.

Romániában újabb 1215 embernél mutatták ki az utóbbi napon a vírust, ezzel meghaladta a 30 ezret az ismert aktív fertőzöttek száma.

Keddre 7500 alá csökkent a kórházban kezeltek száma, ugyanakkor minden korábbinál többen, 485-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra. Az utóbbi 24 órában újabb 35 koronavírusos beteg vesztette életét, ezzel 2764-re nőtt a járvány romániai halálos áldozatainak száma.

Továbbra sem lassul a járvány terjedése Ukrajnában, keddre ismét több mint 1100 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma immár meghaladta a 83 ezret. A halálesetek száma 29-cel 1951-re nőtt. Jelenleg 36 230 pacienst kezelnek koronavírus-fertőzéssel.

Szerbiában hétfőről keddre 28 099-ről 28 262-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Június közepe óta nem volt ilyen alacsony a napi új esetszám, mindössze 163 fertőzöttet regisztráltak 24 óra alatt. Hétfőn öt újabb halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel a halottak száma 646-ra emelkedett.

Négy új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Új-Zélandon kedden, több mint száz nap óta ezek az első megbetegedések. Jacinda Ardern miniszterelnök újságíróknak azt mondta, noha a fertőzés egyetlen, aucklandi család tagjaira korlátozódik, rajtuk keresztül több munkahely is érintett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.