2024. november 27., 09:15

Prőhle Gergely: Németország már nagyon sokszor meg tudott újulni

Mi vezetett az ún. jelzőlámpa koalíció felbomlásához? Milyen átrendeződés várható a februári előrehozott választásokon? Hogyan kezelnék a pártok a német gazdaság gondjait? Visszanyerheti-e megrendült európai vezető szerepét Németország? Prőhle Gergely volt nagykövetet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatóját kérdeztük.

prohle-gergely
Prőhle Gergely: Nagyon fontos, hogy Németország olyan gazdasági állapotban legyen, amely az egész térségünkre jó hatással tud lenni
Fotó: Magyarországi Evangélikus Egyház

„A jelzőlámpa koalíció voltaképpen a megszületésétől kezdve csoda, hogy egyáltalán működött. Nyilvánvaló volt, hogy a koalíció két pártja, a szociáldemokraták és a zöldek még viszonylag összeegyeztethető programokkal rendelkeztek, de a liberálisok gyökeresen mást gondolnak például az állam szerepéről” – hangsúlyozta Prőhle Gergely. A szakértő hozzátette,

ilyen értelemben mindig is gyenge lábakon állt a koalíció, ennek ellenére próbálták a közös jelszóként megfogalmazott haladás jegyében valamilyen módon az ország modernizációját előbbre vinni”.

Prőhle megjegyezte, „éppen csak kilábaltunk a Covidból, jött az orosz-ukrán háború – újabb és újabb válságok sújtották a német gazdaságot. Ennek következtében azok az elképzelések, amelyek még korábban összetarthatták volna a koalíciót, azok is mind füstbe mentek. Végül is az utolsó koporsószeget ebbe a koalícióba akkor ütötték be, amikor a legújabb gazdasági adatok további recessziót mutattak és nagy iparvállalatok, amilyen a Volkswagen vagy a ThyssenKrupp jelezték, hogy óriási elbocsátásokra és gyárbezárásokra lesz szükség”. A szakértő emlékeztetett, „a gazdasági gondok kezelésére újabb és újabb akcióterveket dolgoztak ki a koalíciós pártok, amelynek következtében végképp kiderült, hogy gyökeres ellentét van a különböző koncepciók között. Végül is ez vezetett a koalíció felbomlásához”.

Látványos a CDU-CSU előnye

Ha Olaf Scholz kancellár a december 16-ára tervezett bizalmi szavazást elbukja, jövő februárban előrehozott választásokra kerül sor Németországban. Prőhle aláhúzta,

a felmérésekben látványosnak mondható a CDU-CSU előnye, de a politikai ellenfelek arra számítanak, hogy Friedrich Merz, a kereszténydemokraták kancellárjelöltje, ahogy eddig is, esetleg elkövet egy-egy hibát, rossz elszólást, ami lefaraghat ebből az előnyből”.

A szakértő hozzátette, „az egészen biztos, hogy az AfD-t sem az uniópártok, sem a szociáldemokraták nem kérik fel koalíciós együttműködésre. Vagyis, ha a CDU nyer, akkor minden bizonnyal a szociáldemokratákkal kell együtt kormányoznia. Már csak azért is, mert a keresztényszocialista testvérpárt kikötötte, hogy a zöldekkel kizárják az együttműködést”.

Az AfD erősödése kapcsán Prőhle megjegyezte, „nem kizárható olyan forgatókönyv sem, hogy a hagyományos pártok addig fogják karanténba zárni az AfD-t, amíg maga meg nem szerzi az abszolút többséget”. Az már a jövő februári választáson is elképzelhetőnek látszik, hogy az AfD a Sarah Wagenknecht-féle rendszerkritikus baloldali párttal együtt megszerzi a mandátumok egyharmadát, vagyis blokkolni tudja a kétharmados döntések meghozatalát – hívta fel a figyelmet a szakértő.
Békességóhajtás
Ha Olaf Scholz kancellár a december 16-ára tervezett bizalmi szavazást elbukja, jövő februárban előrehozott választásokra kerül sor Németországban
Fotó:  TASR
Súlyos gazdasági intézkedéseket kell meghoznia az új kormánynak

Prőhle emlékeztetett, „az újonnan felálló kormánynak nagyon súlyos gazdasági intézkedéseket kell meghoznia. Gondolhatunk akár a zöld átállás bizonyos lépéseinek lefaragására, akár a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére”. A szakértő aláhúzta, „olyan beruházásokra van szükség, amelyek a digitalizációt támogatják, illetve felgyorsítják a korábbi elvárásokhoz képest nagyon lemaradt német infrastruktúra fejlesztését. Ezeket a lépéseket mind meg kell tenni ahhoz, hogy dinamizálni lehessen a német gazdaságot”. Prőhle hozzátette,

a bajok orvoslására eltérő koncepciók fogalmazódtak meg. A liberálisok és a kereszténydemokraták látványos adócsökkentéssel adnának új lendületet a gazdaságnak, a zöldek és a szociáldemokraták pedig a célirányos állami támogatásokban látják a megoldást. Az is nagy kérdés, hogy egy új kormánykoalíció, adott esetben a keresztény uniópártok és a szociáldemokraták közös kormánya milyen kompromisszumot tud kötni”.

A szakértő hangsúlyozta, „egyetértés van abban, hogy a korábbiaknál sokkal erőteljesebb német külpolitikára van szükség. Azt gondolom, ha a CDU kezébe kerül a külügyi tárca, határozottabb, kifejezetten Európa-párti, de ugyanakkor egy realistább megközelítésre számíthatunk. Értem ezalatt, hogy például a migráció kérdésében jóval erőteljesebb korlátozó intézkedéseket fognak tenni, egyúttal az energiapolitikában is változásra van szükség, hiszen a drága energia sok kárt okoz a német gazdaságban. Vagyis egy reálpolitikai megközelítést várok az új német kormánytól”.

Ha Németország köhint egyet, akkor a közép-európai régió ágynak esik

Prőhle kiemelte, „Németország már nagyon sokszor meg tudott újulni, emlékezzünk Gerhard Schröder kancellárságára a kétezres évek elején. Ő is egy olyan reformprogramot vezetett be, amely megalapozta a Merkel-kormányzat kezdeti időszakának gazdasági sikereit”. A szakértő emlékeztetett,

a német gazdaság még jelen állapotában is a negyedik legnagyobb a világon. Azt gondolom, a német politika alakítói pontosan látják, mennyire lemaradt Európa a globális versenyben az Egyesült Államokhoz vagy akár Kínához képest, és nem hiszem, hogy önsorsrontó politikára törekednének”.

Prőhle aláhúzta, „azért is reménykedem ebben, mert ha Németország köhint egyet, akkor a közép-európai régió ágynak esik. Nagyon fontos, hogy Németország olyan gazdasági állapotban legyen, amely az egész térségünkre jó hatással tud lenni”.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.