2023. december 16., 13:05

Politikai ébresztőóra

Óvatosan és kérdőjelekkel, de talán már kimondható: változás várható több nyugat-európai ország bevándorláspolitikájában. Miért is mondom ezt? Október 29-én és 30-án zajlott az Európai Unió negyedik legfontosabb intézményének, a Régiók Bizottságának a közgyűlése.

berényi
Fotó: Berényi József Fb-oldala

Ennek az intézménynek 329 tagja van, a 27 tagország helyi és megyei képviselői alkotják, országos kvóták alapján. Szlovákiának 9 mandátuma van, ennek a delegációnak én is a tagja vagyok.Minden közgyűlést megelőzően egyeztetnek az európai politikai csoportok is, hasonlóan, mint az Európai Parlamentben. Az Európai Néppárt ülésén több fontos megállapítás is elhangzott.

Az egyik hollandiai tag, aki a hazáját érintő parlamenti választások eredményét elemezte, elmondta, hogy Geert Wilders pártjának győzelme „három dolognak volt köszönhető. Az első a migráció, második a migráció és a harmadik is a migráció”.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az EPP tagpártok tekintsenek a holland választási eredményre úgy, hogy megszólalt a politikai ébresztőóra. Amennyiben az EPP tagpártjai a migráció témáját rosszul, nem a választók elvárása alapján fogják kezelni, hasonló választási eredményekre számíthatnak majd több EU-s tagországban is. És ez még nem volt minden.

Egy Németországból érkező kolléga ehhez hozzátette, hogy abban a tartományban, ahonnan érkezett, mintegy egymillió török él. Elmondása szerint ez idáig nem tapasztaltak különösebb problémát a jelenlétükkel kapcsolatban. Most viszont a német társadalom megdöbbenve tapasztalja, hogy Izrael és a Hamász véres háborúja kapcsán az országba visszatért a nyílt színi antiszemitizmus.

A Hamász és a palesztinok mellett tüntetők nyíltan zsidóellenes szlogeneket skandálnak, visszaidézve ezzel a múlt század ´30-as éveit.  Ezeken a tüntetéseken a résztvevők döntő többsége a bevándorlók, illetve azok második és harmadik generációs leszármazottaiból áll. A német felszólaló a jelenség kapcsán holland kollégájához hasonlóan az ébresztőórát emlegette.

A médiából azt is megtudhattuk, hogy a bevándorlók szervezte Hamász-párti és Izrael-ellenes tüntetéseken gyakran részt vesznek más csoportok is, például klímaaktivisták. A legkirívóbb példája ennek Greta Thunberg, akit néhány éve még a vállán hordozott a neoliberális, balos, euroatlanti világ. Összenő, ami összetartozik?

A klímaaktivistákat a naivitás vezérli ebben a kérdésben vagy valamiféle manipuláció alanyai? Ennek a jelenségnek köszönhetően Greta Thunberg ma már biztosan nem kap meghívót az ENSZ közgyűlésére, már nem fognak propaganda célokkal fotózkodni vele Európa meghatározó politikusai. Lejáratta magát, a jelenségnek vége. De térjünk vissza a Régiók Bizottságának Néppárti összejöveteléhez.

Mindaz, amiről beszámoltam, zárt ülésen hangzott el, ezért nem említem a felszólalók nevét és tisztségét. Még nem tartunk ott, hogy ezek a vélemények a közgyűlés nyílt ülésén is elhangozzanak egyszerűen azért, mert Nyugat-Európában szinte nem létezik centrista-konzervatív értékrendű sajtó.

Néppárti kollégáim nyíltan nem vállalják a migrációval, annak súlyos következményeivel és kihívásaival a szembenézést. Nem vállalják, mert a liberális progresszív sajtó azonnal rájuk üti a szélsőség pecsétjét, így aztán a 22-es csapdájába kerülnek, és átadhatják választóikat a Geert Wilders-féle tömörüléseknek. Ébresztőóra? Reméljük, meghallják.

Utóirat: Az Európai Parlamentet díszítő karácsonyfa már nem a bejáratnál van, mint korábban, és nem is a parlament állíttatta. A karácsonyfa az Európai Néppárt osztrák delegációjának ajándékaként került oda. A mellette lévő betlehemet hasonlóképpen a Néppárt spanyol delegációja ajándékozta. Így néz ki a mai Európai Unió értékrendje…

A szerző Nagyszombat megye alelnöke.

Megjelent a Magyar7 2023/50. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.