Bűnös hallgatás vízügyben, a Magyar Szövetség és az átalakuló médiatér – megjelent a MAGYAR7 50. száma
Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. Most kedvezményt is kaphat!
A Guardian sok mindent ír Magyarországról, mint Ukrajna EU-tagságának legfőbb kerékkötőjéről, de az elkerülte a figyelmét, amit Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere mondott a Spiegelnek. „Egy ponton túl semmiben sem fogunk különbözni Oroszországtól, ahol minden egyetlen ember szeszélyén múlik. (…) Hazudhatunk euforikus híreket Ukrajna népének és a szövetségeseinknek, de nem a végtelenségig.” Ezek azért súlyos szavak, jegyzi meg lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly Diktátorkeltető című vezércikkében.
Megerősítette pozíciójában Forró Krisztián pártelnököt a Szövetség pati kongresszusa, egyben az államfői pozícióra is jelölte. Pandy Péter maradt az Országos Tanács elnöke, Gyimesi György és Orosz Örs érkezett a pártvezetésbe. Kocur László részletesen beszámol a közgyűlés történéseiről a Forró Krisztián dinamikusabb pártot ígér című írásában. Lapunk nagyinterjúja a régi-új pártelnökkel készült, aki tudja, hogy magyarként nincs esélye az államfői posztra, de a kampány jó alkalmat ad arra, hogy a magyar közösség problémáit az asztalra tegyük.
Amikor a Bundeswehr vezérkari főnöke arról értekezik, hamarosan eljöhet az idő, hogy Németországnak védelmi háborút kell vívnia Oroszországgal szemben, valahogy úrrá lesz rajtam a szorongás. Gyomortáji ürességgel kísérve ötlik fel bennem a kérdés, ezek tényleg ennyire ostobák? Miközben másfél éven át hallgattuk, az orosz hadsereg annyira béna, hogy a nála jóval kisebb és gyengébb ukrán haderővel sem bír, hogy ukrán parasztok traktorokkal szedik össze az elhagyott orosz tankokat, hogy az orosz hadigazdaság Putyin egészségével szinkronban hanyatlik… most meg azt próbálják lenyomni a torkunkon, hogy hamarosan háborúba keveredhetünk Oroszországgal. Pomichal Krisztián: Nem istenek!
A kabinet által múlt szerdán jóváhagyott 18 pontos konszolidációs intézkedéscsomag értéke 1,96 milliárd euró. Ennek részeként a kormány a jövő évtől bevezeti a 30 százalékos rendkívüli bank-adót, amelytől több mint 300 millió eurót vár az államkassza. Nem hiányzik belőle a kőolajból származó szolidaritási hozzájárulás meghosszabbítása sem, ami 179,8 millió eurós többletbevételt hozhat. Egy következő intézkedés a jogi személyek kompenzációs adójának bevezetése, amely 48,5 millió euróval növelné a költségvetés bevételi oldalát. Rajkovics Péter: Formálódó költségvetés, egyértelmű megszorítások a Piacban.
Átalakuló környezet, összetartó médiatér a címe Kolek Zsolt összefoglalójának, amely a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség szervezésében december 8-a és 10-e között Visegrádon sorra került III. Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó történéseit veszi sorra. A külhoni magyar újságírók szakmai munkáját elismerő Kosztolányi-díjat a Ma7 médiacsalád főszerkesztője, Molnár Judit vehette át.
A napokban Brüsszelben, a Régiók Tanácsában tárgyaló Berényi József arról ír a Politikai ébresztőóra című cikkében, hogy sokszor a szünetekben elhangzó beszélgetések a legérdekesebbek. Például az, amennyire nem merik vállalni a migrációval kapcsolatos véleményüket a nyugat-európai konzervatív képviselők.
Rákkeltő anyagok Európa legnagyobb vízkészletében? Végveszélyben a Csallóköz ivóvize címmel olvashatják Molnár Anna interjúját, amelyet Alena Trančíkovával, a Pozsonyi Vízművek felügyelőbizottságának a tagjával készített.
Egyre több aggasztó hírt hallunk és olvasunk természeti kincsünket, a csallóközi ivóvízkészletet fenyegető veszélyekről, ám a kormány (a korábbiak is) tétlen.
A lakosság tájékoztatása felületes, pedig ezúttal is érvényes Illyés Gyula intelme: „Növeli, ki elfödi a bajt.”.
Az érsekújvári ferenceseknél továbbra sem érez a magyar katolikus közösség a megértési szándékot. Szent Ferenc szellemiségének lényege a befogadás és az elfogadás, ám ennek ellenkezője történik Érsekújvárban, írja Száraz Dénes.
A magyarok általában rossz véleménnyel vannak azokról a Habsburgokról, akik a mohácsi vész után az ország ügyeit intézték, kivételt képez József nádor, akit szerettek és az akasztófáig kísérték… A történet részleteit elolvashatják Lacza Tihamér rovatában, a Leporolt históriákban.
Babucs Zoltán hadtörténész: „Fegyverre!” A jarkováci éj (1848. december 14–15.) Múltunk rovatunkban arról olvashatnak, hogy a délvidéki „kis-háború” jelentős magyar sikere volt, amikor 1848. szeptember 2-án csapataink fergeteges szuronyrohammal bevették a perlaszi rác tábort. Szenttamás harmadik sikertelen ostromát követően a Bácskában részünkről nem került sor komolyabb vállalkozásokra, de a Bánságban igen, ahol a honvédek arra törekedtek, hogy felszámolják a rác felkelők, határőrök és szerviánusok táborait.
A 84-ből 51 település polgármesterének részvételével november végén tartotta idei második közgyűlését a Csallóközi Városok és Falvak Társulása. A csallóközkürti tanácskozáson módosították a szervezet alapszabályát és megszavazták, hogy társszervezőként szerepet vállalnak a komáromi nagygyűlés 30. évfordulójára tervezett emlékkonferencia lebonyolításában. Lacza Gergely: Egyetértésben a Csallóköz városaiért és falvaiért
A magyar reformátusság történetének leghosszabb ideig használt énekeskönyvét váltotta most egy kibővített, új kiadás, amelyet több településen is bemutattak. Az új énekeskönyvről Édes Ákos lelkészt kérdezte Szomolai Andrea.
Karácsonyi ajándékként érkezik Bakára a Vízsodorta históriák újabb négy epizódja. Már az utolsó simításokat végzik az egyenként nagyjából 20 perces filmeken az alkotók, Kósa Lőrinc és Zalka Lóránt. Az értékmentő filmek bemutatója december 22-én, pénteken lesz. B. Vida Júlia: Régi történetekről mesél a Duna Bakán is
Az ipolysági Szondy György Gimnázium színes rendezvénysorozattal ünnepelte fennállásának 110. évfordulóját. E jeles ünnep alkalmából előadásokra, versenyekre, kulturális műsorokra került sor, és Tóth Tibor szerkesztésében egy jubileumi évkönyvet is kiadtak. Kaszmán Zoltán: Hittel, hűséggel, bátorsággal!
A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Rozsnyón tartotta új táncszínházi előadásának premierjét. A Jó szerencsét! című produkció a bányászok zárt, összetartó közösségének életét mutatja be a néptánc formanyelvének segítségével. A bemutatón Fábián Gergely is ott volt.
A rimaszombati városi képviselő-testület november végi ülésén tervezetet nyújtott be a Rimaszombati Városi Galéria átköltöztetésére, illetve összevonására a Városi Művelődési Központtal, ami de facto az intézmény megszűnését jelentené, írja Virsinszky Tamás.
Még a próba is élmény a Stilla Pectusban. A múlt hónapban ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a párkányi kórus. A telt házas jubileumi koncerten a hála és az öröm hangjai szóltak. Ebből az alkalomból beszélgetett Bokor Klára Papp Katalinnal, aki nemcsak a kórus karnagya, hanem a magán zeneiskola vezetője és a régió zenei életének egyik éltetője is.
Nagy-Miskó Ildikó: Ifjú értékteremtők az iránymutató BÁRKÁN. Az óvodásoknak, alap- és középiskolásoknak szánt, bibliai témájú képzőművészeti pályázatot idén is meghirdették és Jézus gyermekkora volt a verseny témája.
Hat évvel ezelőtt kapcsolódott be először a Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskola az akkor még Nyilas Misi Karácsonyának nevezett ajándékcsomag-gyűjtésbe, s azóta minden évben a Somorjai Református Egyházközség által szervezett akcióban vesznek részt. Mindenkinek jusson szeretet a fa alá, írja Dunajszky Éva.
Amikor a közösségi hálón először találkoztam Koós Cyntia kézműves termékeivel, meghökkentem. Az átlátszó üvegcsébe öntött szójaviasz gyertyák inkább hasonlítanak egy ínycsiklandó pohárdesszertre, mint gyertyára. Az ember szinte belekanalazna a habos-csokis, mézeskalács, vagy épp karácsonyi puncs illatú „nyalánkságokba”. Az egyedi kézműves „finomságok” egyszerre dekorálják, illatosítják és varázsolják meghitté otthonunkat. Az alkotót és műveit Agócs Szvorák Emese mutatja be.
Hazaköltöztek a fény városából, Párizsból Királyhelmecre. Igaz, a hosszú évtizedek alatt sem szakították meg kapcsolatukat a kelet-szlovákiai várossal, és tulajdonképpen a világjárvány adta meg a családnak a végső lökést, és csomagoltak… Molnár Gabriella járt a családnál.
Piros karkötő és borostyán nyaklánc. Ilyenekkel is találkozik manapság a gyerekorvos a kisbabákon. Nagyon nem jó, veszélyes, állítja Asztalos Kele Orsolya.
A Hazajáró csapatával sétát teszünk Borszéken, fellapozzuk Szabó B. Csilla receptkönyvét: csirkemájpástétom vörösboros erdeigyümölcs-zselével és vajas, fehér csokis keksz az eheti kínálat. Vas Gyula a Mitsubishi ASX E-HEV Instyle autót tesztelte.
Dolgozom, hogy megtaláljam az ideális utat a csúcs felé, mondta Ondík Gábor kérdésére a sérüléséből felépülő Lancz Barbora, a Mosonmagyaróvár és a szlovák válogatott kiválósága. A Szurkoló másik cikkében Rajkovics György a női kézisek meneteléséről és esélyeiről írt.
A MAGYAR7 50. számának hátlapján a trencséni Római felirat és a közelében álló egykori Erzsébet Szálloda látható. Lapunkban természetesen megtalálják a keresztrejtvényt és a részletes műsort is. Keresse, olvassa lapunkat, de legjobb, ha megrendeli. Most kedvezményt is kaphat!