2024. április 27., 16:20

Pofára estek a turisták: politikusoknak kell a már lefoglalt szálláshelyük

Azoknak a nyaralóknak, akik a Luzerni-tó partján fekvő svájci Bürgenstock üdülőhelyen szerettek volna kicsit pihenni, és június közepére foglaltak szálláshelyet egy hétvégére, pechük van. Át kell adniuk a helyet a politikai nagyágyúknak, akik az Ukrajnáról szóló és már beharangozott békekonferenciára érkeznek ide.

Jönnek a nagyágyúk
Bürgenstock szálló
Fotó: X (Twitter)
Az alpesi szálloda kidobja a turistákat, mert VIP vendégek érkeznek”

- írta a Merkur című német napilap.

A svájci szövetségi kormány két napra és két éjszakára átveszi az üdülőhelyet. A már visszaigazolt foglalással rendelkező vendégekkel felvették a kapcsolatot, és arra kérték őket, hogy válasszanak másik időpontot”

- erősítette meg a 20minuten portálnak a Nidwalden kantonban található üdülőhely szóvivője. A konferenciára a tervek szerint június 15-én és 16-án kerül sor.

A résztvevők listája még nem végleges, de Joe Biden amerikai elnök már jelezte, hogy Svájcba kíván jönni - számolt be a Merkur.

Chris Franzen térségi igazgató elmondta, hogy az érintett vendégek „megértéssel” reagáltak a meghívásra.

Minden probléma nélkül találtunk egy másik időpontot. A külföldről érkező nyaralók számára is találunk személyre szabott megoldásokat”

- tette hozzá.

Azoknak azonban, akik június közepére próbálnak másik szállodát találni a környéken, nincs sok esélyük. Svájc idillinek számító régiójában egész júniusban zsúfolásig teltek a szálláshelyek, és általában már hat hónappal előre lekötik őket.

Egyes médiumok feltették a kérdést, hogy miért nem Genfben tartják a konferenciát, amely a múltban már többször is fontos politikai találkozók helyszíne volt, és rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával.

Ennek több oka is van. Bürgenstock üdülőhely nagyon jó helyen fekszik Svájc központi részén, és ott könnyebb megteremteni a biztonságot. Országunknak nem sok más alternatívája van, ahol ilyen nagyszámú embert el lehetne szállásolni és a biztonságukról gondoskodni”

- magyarázta Gabriel Lüchinger svájci diplomata.

Ezenkívül a közelben van egy repülőtér, és az üdülőhely környéke könnyen lezárható.

Bürgenstockba csak két út vezet, és amikor ezek le vannak zárva, az üdülőhely hermetikusan el van zárva a külvilágtól.

Míg az érintett nyaralók nem titkolják csalódottságukat, a régió vezetősége csupa lelkesedés.

Ez nagy megtiszteltetés a kantonunk számára. Büszkék vagyunk arra, hogy mi lehetünk a konferencia helyszíne”

- mondta Karin Kayser, a kanton igazságügyi és biztonsági hivatalának vezetője.

Megerősítette, hogy Svájc egész területéről érkeznek rendőrök a konferenciára, de a létszámot nem pontosította.

A konferencia célja az ukrajnai békefolyamat beindítása. Oroszország azonban, amely két éve háborút folytat a szomszédos ország ellen, bejelentette, hogy nem vesz részt a svájci tárgyalásokon, mivel a házigazda ország állítólag nem semleges az ukrajnai konfliktusban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.