Meneküln(én)ek az emberek a közkedvelt turistaparadicsomból.
Több embert már sikerült kimenteni.
Tömeges mérgezésben életét vesztette hat külföldi turista Laoszban.
Vajon mi vonzotta ezeket a külföldieket egy ilyen lebujba?
A seriff elmondta, hogy bár a baleset miatt vizsgálat zajlik, a hatóságok egyelőre nem tudják, mi okozta a bányalift meghibásodását.
Korábban már korlátozták azoknak a hajóknak a számát, amelyek kiköthetnek a szigeten.
Megtalálták a Kamcsatka-félszigeten szombaton lezuhant, turistákat szállító helikopter roncsait, a balesetet az előzetes feltételezés szerint senki sem élte túl.
Hegyimentők kerestek egy turistát kedd este a Magas-Tátrában, a Szlovák Paradicsomban pedig két eltűnt személy után kutattak.
Vannak helyek, ahol egy gombóc fagyiért 3-4 eurót is elkérnek, sőt fizettek már 7 eurót is.
Még jó, hogy nem az illegális bevándorlók ellen tüntettek, akkor Spanyolországot is kötelességszegési eljárás alá vonnák. Ja, nem.
Nem mindenki volt oda az örömtől, amikor közölték vele a tényállást
Miután egy olyan helyen kötöttek ki, ahonnan sehogy nem tudtak volna tovább haladni, értesítették a hegyi mentőket.
A Görögországba igyekvő turistáknak regisztrálniuk kell,ellenkező esetben az országba érkezéskor 500 euró pénzbírságot szabhatnak ki rájuk.
Kihalt városra emlékeztet Pozsony óvárosa.
Ha lett volna géppisztolya még több emberre rátámad.
Orosz turistainvázióban bíznak.
Feltehetően a víz alatti vezetékekkel történt valami.
Akcióhősöknek képzelik magukat.