2021. október 18., 16:08

Oroszország minden közvetlen diplomáciai kapcsolatot megszakít a NATO-val

Kevés figyelmet kapó, lapszéli hír volt csupán október elején, hogy a NATO, állítólag amerikai nyomásra, visszavonta nyolc, a szervezethez akkreditált orosz diplomata működési engedélyét, ezzel tulajdonképpen megfelezve a NATO mellé rendelt orosz misszió létszámát. A válasz, némi késéssel ugyan, de meg is érkezett. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma bejelentette, tokkal-vonóval bezárják az egész irodát, ezzel minden közvetlen kapcsolatot megszakítva a NATO-val.

Szergej Lavrov
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Fotó: TASR/AP

Az északatlantiak akkor azzal indokolták döntésüket, hogy a nyolc felfüggesztett orosz diplomata valójában hírszerző tiszt, aki kémtevékenységgel, sőt, politikai gyilkosságokkal is összefüggésbe hozható munkát végez – magát NATO-diplomatának álcázva. Nem minden malícia nélkül állítható, a NATO biztosan nem áll távol az igazságtól. Ha nem is mind a nyolcan, de a dolgok logikája alapján, néhányan biztosan bedolgoztak az orosz titkosszolgálatoknak azok közül, akiket hazazavartak Moszkvába.

A szervezet döntése még annak fényében is érthető, hogy valószínűleg nincs a világon olyan USA-nagykövetség, ahol ne dolgozna néhány fedett hírszerzőtiszt, de ugyanez igaz körülbelül minden olyan országra, amely épkézláb titkosszolgálatot üzemeltet. 

Az oroszok azon akadtak ki leginkább, hogy a NATO illetékesei állítólag amerikai nyomásra hozták meg ezt a kritikus döntést, amelyről utólag kiderült, egy időre biztosan végetvet a hivatalos NATO-orosz együttműködésnek.

A NATO ugyanis nem csak hazaküldte az orosz diplomata/kém különítményt, meg is szüntette pozíciójukat, így Moszkvának lehetősége sem maradt új diplomatákat/kémeket delegálnia. Oroszország rögtön jelezte, fele akkora misszióval képtelen érdemben biztosítani a kétoldali kapcsolattartást, így a NATO mellett működő brüsszeli irodát semmi értelme tovább fenntartaniuk. Ahogy az ilyenkor szokás az oroszok nem csak saját irodájukat zárják be, a Moszkvában működő NATO-iroda is szedheti a sátorfáját.

Ez azt jelenti, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete minden közvetlen kapcsolatot elveszít Oroszországgal. 

2018-ban, a Skripal-mérgezések után a NATO egyszer már kitiltott 7 orosz diplomatát, de akkor az oroszok lenyelték a békát, hiszen 27 másik tagország kormánya is így tett - több tucat orosz diplomata volt kénytelen elhagyni az állomáshelyét.

Ahogy Lavrov kiemelte, a NATO számára innentől egyetlen hivatalos út vezet Moszkvába, mégpedig az, ha Oroszország belgiumi nagykövetségén keresztül veszik fel velük a kapcsolatot. 

Egy út az ördögnek

A kitiltás időzítése annak fényében igen érdekes, hogy az oroszok alig néhány nappal ezelőtt ajánlották fel Washingtonnak az egymásra rótt diplomáciai szankciók részleges feloldását. A múlt héten Moszkvába látogató amerikai külügyminiszter-helyettes, Victoria Nuland azzal a céllal érkezett az orosz fővárosba, hogy valamelyest enyhítsen a március óta igen fagyos, a washingtoni orosz nagykövet visszavonása után kialakult helyzeten. Talán olvasóink emlékeznek rá, Joe Biden amerikai elnök, részben a Navalnij-ügy folyományaként, ekkoriban nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt gyilkosnak, mire Moszkva hazarendelte Anatolíj Antonov nagykövetet. Antonov végül csak nyáron, a genfi Putyin-Biden találkozó után térhetett vissza állomáshelyére. 

Nuland a múlt héten még arról beszélt, "konstruktív" tárgyalásokat folytatott orosz kollégájával, Szergej Rjabkovval, ám ahogy azt már a megfogalmazás is sejtette, valójában eredmény nélkül zárult az egyeztetés.

Rjabkov ugyanis a találkozó után egy előre borítékolható nyilatkozattal rukkolt elő, jelezve, Oroszország kész feloldani az elmúlt hónapokban bevezetett szankciókat, amennyiben az Egyesült Államok is így tesz, ugyanakkor semmilyen további lépést nem hagynak megtorlatlanul, szankcióra szankcióval válaszolnak. Összeszámolni is nehéz egyébként, hány kisebb-nagyobb horderejű korlátozást róttak ki egymásra a felek, a mostani NATO-kitiltás csak egyik eleme egy régóta íródó és valószínűleg a jövőben csak bővülő listának. 

Csak megerősítették a nyilvánvalót?

Az oroszok aktuális döntését persze érdemes helyén kezelnünk. Jelen állás szerint az sokkal inkább egy jelzésértékű elhatározás Moszkva részéről, mintsem valódi szankció. A NATO és Oroszország közti gyakorlati együttműködés jóval régebben, még 2014-ben megszakadt, nem sokkal a Krím orosz megszállása után (az együttműködésnek formát adó NATO-orosz Tanács (NRC) honlapja 2014 óta nem is frissült).

A kapcsolattartás persze nem szűnt meg, az NRC működését hivatalosan felfüggesztették ugyan, de évente egy-két bilaterális találkozóra azért sor került.

Saját jól felfogott érdekében arra mindkét fél ügyelt, hogy a hadseregeik ne találkozzanak feleslegesen. Egy-egy helyi érdekű izmozásra sor került, de arra kínosan figyeltek, hogy a nagy hadgyakorlataikat megfelelően összehangolják - például az ukrán határ két oldalán

Az egész kitiltási/visszahívási ügy talán legfontosabb kérdése, hogy ez a jövőben, közvetlen kapcsolat híján, miként lesz lehetséges. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.