2020. szeptember 15., 17:11

Orosz vakcina: Minden hetedik alany esetében átmeneti panaszok jelentkeztek

Az új típusú koronavírus-fertőzés megelőzésére kifejlesztett Szputnyik V vakcinával beoltott önkéntesek 14 százalékánál - vagyis minden hetedik embernél - egy-másfél napig tartó gyengeség, láz vagy izomfájdalom jelentkezett - jelentette ki Mihail Murasko egészségügyi miniszter újságíróknak kedden Moszkvában.

vakcina Oroszország
Fotó: TASR / AP

Murasko a tüneteket előrelátható szövődménynek nevezte.

Közölte, hogy a klinikai tesztelés harmadik fázisában eddig 300 embert oltottak be.

Emlékeztetett rá, hogy az első orosz vakcinát olyan (humán adenovírus-)platformon fejlesztették ki, amelyet már más oltóanyagokhoz is használtak, és amely veszélytelennek bizonyult. Ugyanakkor hangsúlyozta a kiterjedt tesztelés fontosságát. Közölte, hogy a Szputnyik V-t három nagyvállalat gyártja páhuzamosan, az ütemtervnek megfelelően.

Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes elmondta, hogy

az önkénteseket egy távgyógyászati központból, videohívásra és az egészségügyi adatok betáplálására alkalmas telefonos alkalmazás vagy digitális karkötő segítségével figyelik meg.

Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője az Orosz Tudományos Akadémián tartott keddi tanácskozáson azt mondta, hogy

Oroszországban jelenleg 17 intézet 26-féle Covid-19 elleni vakcina kifejlesztésén dolgozik.

Elmondta, hogy az összes igazolt új koronavírus-fertőzöttnél a betegség tünetmentesen vagy nagyon enyhe szimptómákkal folyik le.

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5529-cel 1 073 849-re emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. Moszkvában 730 fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 óra alatt, ami a legmagasabb szám az elmúlt két és fél hónapban. Június 30-án 745 embernél mutatták ki a vírust.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 555 247), India (4 930 236) és Brazília (4 345 610) után.

Az aktív esetek száma 226-tal 170 759-re csökkent. A halálozások száma 150-nel 18 785-re, a felépüléseké pedig 5605-tel 884 305-ra emelkedett.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlement alsóházának elnöke egy keddi tévéinterjúban elmondta, hogy

eddig mintegy félszáz képviselő esett át a Covid-19 betegségen.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 41,1 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 218 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 218 387 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.