2022. október 10., 20:48

Orbán Berlinben: 2010 óta minden válságból erősebben jöttünk ki, mint ahogy belementünk

Magyarország 2010 óta minden válságból, a 2008-2009-es globális gazdasági válságból, a migrációs válságból és a Covid-válságból is erősebben jött ki, mint ahogy belement - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben, a magyar-német gazdasági kapcsolatokról rendezett fórumon.

Orbán Viktor Berlinben
Fotó: MTI

 A kormányfő ezt előadásában politikai okokkal indokolta.

Mint felidézte, a gazdasági világválság idején Európában arról folytattak vitát, hogy a krízis konjunkturális vagy szerkezeti válság. A legtöbb európai ország azt konjunkturális válságnak tekintette - tette hozzá Orbán Viktor, majd azt mondta: "ezt az értelmezést sosem fogadtam el".

A kormányfő kifejtette: ezzel szemben a gazdasági világválságot strukturális válságnak tekintette, amely mögött az van, hogy Európa folyamatosan veszíteni fog Ázsiával szemben, piacot, és így

Beszélt arról is, hogy ha Magyarország nem védi meg a határait, összeomolhat az egységes európai uniós belső piac.

Hangoztatta, hogy mivel Magyarország nyitott ország, a határvédelem gazdaságpolitikájának is része kell, hogy legyen.

Kijelentette: a következő időszakban politikai biztonságra, energiabiztonságra és fizikai biztonságra is szükség van. A politikai biztonságot a kormány stabilitása garantálja, a fizikai biztonságot egyebek között azzal lehet biztosítani, hogy Magyarország továbbra is a béke szigete lesz, az energiabiztonságnak pedig fontos része, hogy az országnak hat hónapra elegendő gáztartaléka van.

Aki velünk együttműködik, az jól jár"

- szögezte le Orbán Viktor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.