Öljetek meg mindenkit! – így rendelkezett az amerikai miniszter a szétlőtt venezuelai hajó túlélőiről
Ismétlődő tagadás és ködösítés után a Fehér ház is megerősítette, hogy Peter Hegseth, amerikai hadügyminisztertől származott az a parancs, amely alapján a karibi térségben felvonult amerikai haderő megölte annak a venezuelai hajónak a túlélőit, amelyet első csapásával szétlőttek – számolt be több hírforrás, köztük a theguardian.com is.
Az eset, amelyről elsők között a The Washington Post számolt be, még szeptemberben történt és a venezuelai partoknál felvonult amerikai haderő első olyan csapásainak egyike volt, amelyet a Trump kormányzat állítólagos drogcsempészek elleni fellépésként indokol. Az amerikai haderő akkor egy általuk kábítószercsempész hajónak minősített hajót lőtt szét, majd miután a csapást néhányan túlélték a hajó utasai közül, Frank Bradley admirális felsőbb parancsra újabb csapást rendelt el a túlélők ellen, akik közül ezt a légicsapást már senki nem élte túl.
Globális hírügynökségek jelentései szerint szeptembertől mostanáig az amerikai haderő már több, mint tizenhárom hajót süllyesztett el a térségben, az ezek során megölt emberek száma pedig már a százat közelíti. Washington – amely az utóbbi hónapokban rendkívül jelentős katonai erőt csoportosított a térségbe - a katonai fellépést „narkóterroristák” elleni fellépésként indokolja, ugyanakkor mindezidáig semmiféle bizonyítékot nem mutattak fel arra vonatkozóan, hogy mire alapozzák ezen állításaikat. Nemzetközi megfigyelők és számos médiaforrás ezzel szemben azon nézetének adott hangot, miszerint az amerikai kormányzat agresszív fellépésének hátterében a venezuelai vezetés hatalomból való eltávolításának terve, illetve közvetve a dél-amerikai ország olajkincsének megszerzésének szándéka áll.
A katonai csapás által szeptemberben megsemmisített hajó túlélőinek meggyilkolásának híre komoly felháborodást keltett és az amerikai kongresszusban is témává vált. Az amerikai kormányzat az ügyben először ködösíteni próbált azzal kapcsolatban, hogy ki is adta ki azt a konkrét parancsot, amely a hajóroncsok közt maradt túlélők megölését célozta, végül a cáfolhatatlan bizonyítékok bemutatását követően a Fehér Ház szóvivőjén, Caroline Levitten keresztül elismerte: a parancs egyenesen Pete Hegsethttől, az idén hadügyminisztériummá minősített amerikai védelmi tárca vezetőjétől jött.
A mostani eset nem is abban új, hogy az amerikai kormányzat hajlamos saját szükségletei alapján értelmezni a nemzetközi jogot, hanem abban, hogy egy megsemmisített hajó túlélőinek megölése minden lehetséges nemzetközi jogszabály szerint tilos és háborús bűncselekménynek számít. A vonatkozó, 1949-ben elfogadott genfi protokollok szerint, valamint azoknak 1977-es keltezésű frissítése is kimondja, hogy egy katonai csapás után a vízben maradt túlélők, már nem számítanak a harci akció szereplőinek és mint ilyenek megmentésre jogosultak. Ehhez kiegészítő információként még hozzá lehet tenni, miszerint egy az amerikai kongresszus által még 1996-ban elfogadott törvény szerint a háborús bűncselekményekről szóló genfi egyezmények ilyen szintű megsértését az USA-ban életfogytiglani szabadságvesztéssel vagy akár halálbüntetéssel is lehet súlytani.