Csak fenyegetőzik, vagy háborúra készül Trump Venezuelában?
Az elmúlt hetek során folyamatosan növeli katonai jelenlétét Venezuela partjainak közelében és a Karib-térségben az Amerikai Egyesült Államok, amelynek elnöke Donald Trump egyre fenyegetőbb hangnemben „üzenget” a kőolajban gazdag Venezuela vezetésének és legújabban Kolumbiának is. A haderőösszpontosításról és az a mögött sejthető szándékokról már számos hírforrás cikkezett, köztük a Financial Times arról írt, hogy október második felében már az amerikai haditengerészet teljes hajóállományának 8 százaléka a Karib tengeren állomásozott, a Reuters hírügynökség pedig arról számolt be, hogy ugyancsak oda vezényelték át az amerikaiak legnagyobb hadihajóját, az USS Gerald R. Ford repülőgéphordozó anyahajót is.
Bár Donald Trump, az amerikai haderő a térségbe összpontosítását megpróbálja „kábítószer-kereskedelem elleni fellépésként” feltüntetni, ezeknek az állításoknak a megalapozottságát és valóságtartalmát számos szakértői vélemény és tények sora is cáfolja. Nem beszélve arról, hogy a nemzetközi vizeken nemzetközi felhatalmazás nélkül végzett amerikai katonai beavatkozások tényszerűen sértik a nemzetközi jogot és így az amerikaiak által elsüllyesztett hajók „kilövése” bűncselekménynek, az azokon lévő emberek megölése pedig gyilkosságnak minősül. Azt pedig, hogy az ezzel kapcsolatban megfogalmazott kritikákra Washington a füle botját sem mozdítja, nehezen lehet másként értelmezni, mint egy olyan neoimperialista attitűdöt, amely leginkább arról tanúskodik, hogy a korábban már a fél (vagy csaknem teljes) világ ellen vámháborút hirdetett Trump adminisztratíva teljesen magáévá tette az „erősebb kutya szeretkezik” újbirodalmi elvét.
Mindezekkel egyidejűleg a washingtoni kormányzat ugyancsak „narkóterroristának” nyilvánította egy független ország, Venezuela jogszerűen megválasztott – ám Washington és szövetségesei által nem elismert és a Juan Guaidó féle puccs során is megbuktatni akart - államfőjét, Nicolas Madurót, akinek a fejére 50 millió dolláros vérdíjat tűztek ki. Donald Trump nem sokkal később „kábítószerfőnöknek” nevezte Kolumbia államfőjét Gustavo Petrót is, aki hosszú évtizedek után a latin amerikai ország első olyan népi-nemzeti baloldali elnöke, aki megfigyelők szerint saját országa érdekeit próbálja előtérbe helyezni az amerikai elvárások és direktívák dacára.
Mindeközben Washington „egyértelmű üzenetként” jelentős haderőt vonultatott fel a Karib tengeren. Ott, ahol korábban hosszabb ideig csak az amerikai haditengerészet egy kórházi feladatokat ellátó hajója állomásozott, a Financial Times közlése szerint a múlt hétvégére már három torpedó-romboló, egy rakétákkal ellátott cirkáló, több kétéltű csapatszállító hajó, egy atommeghajtású tengeralattjáró, valamint több ezer katona, stratégiai bombázók, támadó helikopterek tömege, pilóta nélküli repülőgépek, speciális hajók és más eszközök voltak jelen. Mi több, döntés született arról is, hogy a térségbe indult az amerikai haditengerészet legnagyobb repülőgép-anyahajója a USS Gerald R. Ford is, az amerikai légierő legmodernebbnek tartott harci repülőivel, tíz F-35-ös vadászbombázóval a fedélzetén. Ez együttvéve az amerikai haditengerészet teljes hajóállományának 8 százaléka. A számok önmagukért beszélnek és vélhetően nem szükséges hadi-stratégiai képzettség annak megállapításához, hogy az ilyen mértékű jelenlét messze túlmutat egy állítólagos drogkartell ellenes művelet szükségletein, valamint az is egyértelmű, hogy egy repülőgép-hordozó anyahajót jellemzően nem kartellek elleni fellépések során szokás használni.
Közben Donald Trump már arra is különleges elnöki felhatalmazást adott az amerikai központi hírszerzésnek, a CIA-nek, hogy "speciális" feladatokat végezzen Venezuelában. A Reuters pedig éppen szerdán arról számolt be, hogy a Pentagon titoktartási szerződés aláírására kötelezte a hadseregnek a térségben tevékenykedő tagjait, ami azért is szokatlan mert a fegyveres erők tagjainak egyébként is kötelessége a nemzetbiztonsági információk megvédése. Az amerikai hadsereg jelenlétének időközben már további „eredményei” is vannak, a hét végén arról érkeztek jelentések, hogy ismételten amerikai B-1B típusú stratégiai bombázók végeztek átrepüléseket Venezuela partjainak közelében, egyes közlések szerint megsértve a független ország légterét is. Hétfőn pedig a venezuelai elnök arról tett bejelentést, hogy hét, olyan, terrorista akciókra készülő személyt tartóztattak le az országban, akik a CIA zsoldosai és az amerikai központi hírszerző ügynökség instrukciói alapján készültek egy hamis zászlós műveletre a venezuelai partoknál lévő Trinidad és Tobago közelében. Az elnöki közlemény szerint a letartóztatottak között két „különösen fontos” amerikai személy, két kolumbiai és három ukrán állampolgár volt.
Erről, a térség bűnüldöző szerveinek álláspontja és mások mellett, az ENSZ drogellenes hivatala (UNODOC) korábbi vezetőjének, Pino Arlacchinak a szavai és a szervezet ez évi jelentése is tanúskodik. Ez szerint – bár a kábítószer-kereskedelem a térségben valamilyen mértékben mindenütt jelen van – a droghelyzet Venezuelában a „legjobbak” közé tartozik és Kubához hasonlítható. Arlacchi szerint – aki egyébként „Trump agyszüleményének” és „hollywoodi találmánynak” nevezte a „Napok szuper-kartell” létezését – csak a közép-amerikai Guatemalából hétszer több kábítószer kerül az Amerikai Egyesült Államokba, mint Venezuelából. Az ENSZ drogellenes hivatalának volt vezetője a témával kapcsolatos írásában rámutat: az úgynevezett Napok kartelljéről – amit Trump szerint Maduro vezet – nem tesznek említést a világ nagy kábítószerellenes harcra specializálódott hivatalai és ügynökségei, így ha létezik is ilyen nevű bűnszervezet az legfeljebb a helyi hálózatok szintjén működhet, nem pedig szuper-kartellként. Arlacchi egyébként a latin-amerikai kokain-export jelenlegi legnagyobb kiszállító központjának Ekvádort jelölte meg, ahol az elmúlt időszakban éves szinten ötven százalék körüli arányban nő a kábítószer üzlettel kapcsolatban elkövetett gyilkosságok száma. De persze Ekvádorban az amerikai dollár a fizetőeszköz és alig van nyersolaj kitermelés, meg egyébként is a helyi viszonyokat Trump és a Netflix jobban ismeri.
A következő tény, ami legalábbis megkérdőjelezi Washington kábítószer-csempészet elleni fellépésként bemutatott narratíváját, az az, hogy az Amerikai Egyesült Államokban távolról sem a Dél-Amerikából behozott, inkább rétegdrognak számító kokain jelenti a fő kábítószerproblémát, hanem a heroinnál sokkalta erősebb szintetikus opioidok, amelyek használatával összefüggésben mintegy 100 ezer ember hal meg évente az Egyesült Államokban. A szintetikus opioidokkal kapcsolatos problémák és az országban kialakult „opioidjárvány” megjelenése Amerikában egyébként évtizedes múltra tekint vissza és a heroinnál sokkalta erősebb – és a nagy gyógyszercégek által legálisan gyártott – fentanilhoz vezethető vissza.
Az ezzel kapcsolatos helyzetet, valamint azt, hogy ehhez a kábítószerhez Dél-Amerikának semmi köze nincs, jól mutatja az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség, a DEA vonatkozó jelentése is, amely rámutat, hogy a szintetikus opioidok túlnyomó többsége részben kínai alapanyagokból, Mexikóban készül és onnét jut az Amerikai Egyesült Államokba, a New York Times elemzése pedig arra is rávilágít, hogy ennek a kábítószernek becslések szerint több, mint háromnegyedét az országba legálisan belépő amerikai állampolgárok hozzák be. Tehát talán ennyit a Venezuela jelentette „drogproblémáról.”
A Venezuela közelében megvalósított amerikai csapat összpontosítás és a (legalábbis az amerikai kormányzati kijelentések szintjén) fokozódó helyzet kapcsán számos elemzői vélemény látott napvilágot a közelmúltban, Washington okairól és lehetséges szándékairól. Ezek sorában az egyik leggyakrabban említett ok a venezuelai olajkincs, amely bár nehezebben kitermelhető és felhasználható, mint a közel-keleti nyersolaj, mégis a világ jelenleg ismert legnagyobb készletének számít és mint ilyen nem kerülhette el a gazdasági „érdekérvényesítését” a demokráciaexporttal mindig sikeresen összefésülő Washington figyelmét.
Az amerikaiakat a venezuelai vezetés és Oroszország között lévő kapcsolatrendszer és a nem különösebben intenzív, de mégis jelenlévő részben gazdasági, részben katonai együttműködés is zavarja. Moszkva a múltban különböző módokon már többször is kiállt Caracas mellett, az idén pedig egy a két ország közti stratégiai partnerségről szóló megegyezést is aláírtak, ezt egyébként éppen a héten ratifikálta aláírásával Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Trump tetteinek mozgatórugói között az egyik legjelentősebb lehet az is, hogy már huzamosabb ideje el akarja távolítani posztjáról a „Washington számára nem megfelelő” politikát folytató Nicolas Madurót akit az amerikai kormányzat szívesen helyettesítene egy olyan elnökkel, aki még a Hugo Chávez megválasztása előtti, az amerikai gazdasági érdekeket kiszolgáló politikát folytatna. Washingtont mindig is aggasztotta amikor Latin Amerika egy-egy országában nép-nemzeti vagy baloldali kormányzatok kerültek hatalomra és sohasem késlekedett ez ellen fellépni, a történelmi tények pedig azt is megmutatták, hogy kevés olyan eszköz akadt, amelyektől idegenkedtek volna az ilyen közbeavatkozások során.
Ebben a helyzetben pedig egyelőre nem marad más, mint abban bízni, hogy Nicolás Maduro nem bizonyul jó látnoknak a napokban tett azon kijelentésével, miszerint:
