2020. március 22., 18:35

Nemzetközi botrány: Csehországban akadtak el a Kínából Olaszországba küldött védőmaszkok

A nemzetközi sajtóban lopással és a szolidaritás hiányával vádolják Csehországot, amiért lefoglalt több mint 680 ezer védőmaszkot és egyéb eszközt, amelyet Kína küldött Olaszországba, az ott tartózkodó kínaiaknak.

Szállítmány
A lefoglalt szállítmány Lovosicében
Fotó: Ústecký kraj

Jan Hamáček cseh belügyminiszter most magyarázkodni kénytelen. Először spekulánsok akciójának minősítette a szállítmányt, amelyet az Ústí nad Labem-i kerület hatóságai lefoglaltak. Később kiderült, hogy a védőmaszkokat Kína Olaszországnak szánta.

Az olasz La Reppublica napilap a szolidaritás hiányának nagyon súlyos eseteként jellemezte a történteket. A cseh külügyminisztérium már foglalkozik az üggyel és vasárnap levélben is tájékoztatta az olasz külügyi tárcát.

Hamáček szerint a cseh rendőrség egy olyan csoport ellen indított akciót, amelyről feltételezte, hogy csalást követett el. Korábban olyan hírek is elterjedtek, hogy a szállító cég több pénzt követelt az egészségügyi tárcának szánt küldeményért, mint amiről eredetileg szó volt.

Csehország várhatóan a jövő hét elején új védőmaszkokat és szűrőket küld Olaszországba, mert a lefoglalt eredeti szállítmányt már felhasználták. Egyelőre nem tudni, milyen úton juttatják el a küldeményt Olaszországba. Feltehetően azt a két autóbuszt is igénybe veszik, amelyeket az Olaszországban rekedt cseh állampolgárok hazahozatalára indítanának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.