2022. szeptember 17., 16:32

Nekünk flekken, nekik vándorsáska?

Meddig tud ellenállni az európai civilizáció a népvándorlásnak, vándoroltatásnak? Visszafordítható még az a folyamat, amelyet a (természetesen nem létező) háttérhatalom az európai népesség lecserélésére, fellazítására erőltet? Napjaink egyik legkínzóbb kérdése, amelyre a Nyugat nem képes válaszolni, mi több, feladva identitását, eldobva életösztönét, feltartott kézzel áll, és bámul, mint borjú az új kapura. 

 

élelmiszerhiány
Két afrikai országban ipari méretekben vándorsáskát és fekete katonalegyet fognak tenyészteni

Nincs mit tenni, a migrációval nem tudunk mit kezdeni, mondják Brüsszeltől Berlinig. Néhány éve – a willkommenskultur tetőzésekor – még lelkesen illett fogadni a migránsok tömegeit, ma már némileg közeledik a kijózanodás ideje, ám mire a döntéshozók eljutnak (ha egyáltalán el akarnak jutni) odáig, hogy meg kellene fékezni, már késő lesz. Pláne akkor, ha a bevándorlás, a ki-be sétálás országhatárokon keresztül – úgymond – alapvető emberi jognak számít.

Nagy úr az éhség

A kiváltó okok egyszerűek: Afrika, a Közel-Kelet és Belső-Ázsia tele van olyan vidékekkel, ahol emberek milliói éheznek, tombol a szárazság, nincs elég ivóvizük, orvosi ellátásuk, és még sorolhatnánk. Ehhez járul hozzá az európai népességcsökkenéssel együtt járó afrikai népességrobbanás. Ráadásul (mekkora paradoxon) ma már a legutolsó és legszegényebb faluban is megnézhetik a bennszülöttek az interneten, hogyan él egy német vagy egy svéd polgár. Mert lehet, hogy ivóvíz nincs, de internet van. (Jól ki van ez fundálva.) Ha ehhez a vágyakozáshoz némi anyagi ösztönzés is párosul az embercsempészek és a „civil” NGO-k részéről, a tömeg meglódul.

Hogyan is mondja a magyar kormány évek óta? A segítséget vigyük oda, ahol szükség van rá, ne a bajt hozzuk Európába. Aktualizálva és aprópénzre váltva: oda vigyük az élelmiszert, ahol éhezés fenyeget.

Az orosz–amerikai proxyháború kapcsán sokan kiszámították és publikálták, mekkora az élelmiszerhiány a világ legelmaradottabb részében, és hónapokon keresztül szinte mindenki az ukrán gabonaszállítás biztosításáért verte az asztalt. Ezzel szemben mi a helyzet? Az emberbarát és szolidáris Nyugat „elhalássza” a gabonaszállítmányok zömét, amelynek elenyésző része jut el oda, ahol valóban szükség lenne rá. Persze lehet, hogy eljut, de előbb a nagyvállalatok, amelyek rátették a kezüket az ukrán szántók egyharmadára, leszedik a sápot.

Hová megy az ukrán gabona?

Nevezhetjük orosz propagandának is, de igazságként is felfoghatjuk azt, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon mondott nemrég. (Tetszik tudni, ez az ellen-G7.) A szállítmányok nem Afrikába, hanem az Európai Unióba (annak bizonyos országaiba – a szerk. megj.) irányulnak.

Putyin szerint Moszkva mindent megtett az ukrán gabona exportja érdekében, ám az ukrán kikötőkből kifutott 90 hajóból mindössze 2 irányult Afrikába. A kétmillió tonnából összesen 67 ezer tonnát szállítottak oda, ahol égetően szükség lenne rá!

Mindegy, ki állítja, de tény, hogy számos európai ország ma is gyarmatosítóként viselkedik, ahogyan azt a korábbi évszázadokban tette. Ma is becsapják a fejlődő országokat, hiszen az ukrán gabonaexportnak mindössze a 3 (írd és mondd: három) százaléka irányult az export kezdete óta a fejlődő világba. Pedig Ukrajna és Oroszország az ENSZ és Törökország közreműködésével megállapodott, hogy három kikötőből, köztük Odesszából is elszállítják a várakozó gabonát. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter sajnálatát fejezte ki, hogy a Nyugat nem szüntette meg a logisztikai szankciókat, amelyek akadályozzák az orosz gabona és műtrágya exportját. 

élelmiszerhiány
Az ukrán kikötőkből kifutott 90 hajóból mindössze 2 irányult Afrikába

Mellékszál: az USA sok egyéb termék mellett a műtrágyát is vígan importálja Oroszországból, arra nem vonatkozik az amerikai embargó, mert szüksége van rá. Eközben például Szlovákiában a legnagyobb vegyipari üzemet, a vágsellyei Duslo vállalatot, amely az európai műtrágyagyártásban jelentős szerepet játszik, a leállás réme fenyegeti. 

Az éhezők egyenek vándorsáskát?

Mint arról portálunk, a Ma7 is írt, a mizéria leküzdésére érdekes megoldást kínálnak a britek. Az Egyesült Királyság egy új segélyprogramja rovarfarmok létrehozását támogatja Zimbabwéban és a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Ezzel szeretnék ösztönözni az éhező afrikaiakat, hogy környezetbarát étkezésre térjenek át. 

A Katolikus Tengerentúli Fejlesztési Ügynökség egy angol és egy walesi jótékonysági szervezettel együtt finanszírozza azt a segélyprogramot, amelynek segítségével a két afrikai országban ipari méretekben vándorsáskát és fekete katonalegyet fognak tenyészteni. Ezeket a rovarokat szeretnék beépíteni az emberek étrendjébe. A program egyelőre 50 ezer fontba kerül.

A rovarfarmok ötlete akkor merült fel, amikor dél-koreai tudósok közzétettek egy tanulmányt, amelyben leírják, hogy a hernyóevés segítheti az emberiséget a túlélésben egy olyan világban, amelyben élelmiszerhiány lesz. A kutatók lisztférgeket (bogárlárvákat) főztek össze cukorral, és szerintük a húsízű készítmény alternatív táplálék lehet. 

Szöcskepaprikás?

De hogy mi, európaiak se csak sertést, csirkét vagy halat együnk, nem is olyan régen, tavaly júniusban az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság három rovart emberi fogyasztásra alkalmasnak nyilvánított. A bombasztikus bejelentés után egyre több szervezet és sajtótermék kezdte reklámozni, mekkora előnye lenne, ha a „klasszikus” hús helyett ilyen ínyencségeket fogyasztanának az európai emberek. 

A rovarevés támogatását az Európai Unió annyira komolyan veszi, hogy együttműködik a The International Platform of Insects for Food and Feed (IPIFF) nevű nonprofit szervezettel, amely a rovartermesztési bizniszt képviseli az uniós döntéshozók és a polgárok között.

Hogy milyen sikere lesz az újabb agykilövésnek, és meghonosodik-e például a közétkeztetésben, erősen kérdéses.

Mindenesetre jó biznisznek tűnik, ha az Unió (amely az eszement ötletek kifogyhatatlan tárháza) is felkarolja egy nonprofit szervezet ügyködését.

„Aprócska” szépséghibák

Visszatérve a gabonához: az augusztus elejétől az ukrán kikötőket elhagyó hajók zöme a várakozással ellentétben nem Afrikában kötött ki. A legelső hajó, amely elérte rendeltetési helyét, a török felségjelzésű Polarnet volt, amely 12 ezer tonna kukoricával kötött ki a törökországi Derincében. Az érkezést nagy csinnadrattával ünnepelték meg. Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy „a remény üzenetét küldi minden családnak a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában”. „Ukrajna nem hagyja magára önöket” – mondta az ukrán külügyér. Volodimir Zelenszkij elnök pedig Botswana elnökének, Mokgweetsi Masisinak üzente meg, hogy „Ukrajna továbbra is a világ élelmezésbiztonságának a garanciája”. 

Szankciók mások nevében

Amerikai sajtóértesülések szerint azonban sántítanak a nagy bejelentések, mert az ukrán kikötőkben augusztusig feltartott 20 millió tonna gabona nagy része állati takarmány, és nem emberi fogyasztásra való. Ráadásul az ENSZ részvételével jóváhagyott egyezségnek az oroszok elleni nyugati szankciókat is figyelembe kellett volna vennie, hiszen míg Ukrajna a világ gabonaexportjának az 5%-át adja, Oroszország részesedése ennek a négyszerese. Ezek szerint a nyugati szankciók gyakorlatilag megakadályozzák, hogy Moszkva élelmiszert és műtrágyát szállítson afrikai és dél-amerikai vásárlóinak.

A szankciók tehát nemcsak Európának és a Nyugatnak ártanak, de elsősorban a fejlődő, éhező világnak. Kérdés, joga van-e a Nyugatnak Afrikát és a Közel-Keletet büntetnie? Miféle szolidaritás ez?

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/37. számában.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.