A szankciók ára, búcsú Erzsébet királynőtől, turizmus Gömörben – megjelent a Magyar7 37. száma
Lapunk főszerkesztője, Molnár Judit azt írja Az esztelenség ára című vezércikkében, hogy a sikeres politikának is ez az ismérve, képes-e felismerni az érdekeit, és érzékeli-e döntéseinek következményeit. Úgy tűnik, Brüsszel nem, hiszen az orosz–ukrán háborúnak nem látható a vége, de „Európa csak mantraként mormolja a szankciókat, amelyek, a napnál is világosabb, hogy sehová sem vezetnek, csak felmérhetetlen, visszafordíthatatlan gazdasági rombolást végeznek”.
Az SaS távozásához vezető koalíciós héjanász okainak feltárásához nem kell politológusi diploma, ellenben a lélektani háttér megértéséhez jól jön a gyógypedagógiai végzettség. Már csak azért is gyógypedógus után kiált a Matovič és Sulík által bemutatott ócska cirkusz, mert a fenenagy korrupcióellenes nekibuzdulás és a Fico-féle politikai maffia elszámoltatatása helyett a nagy igyekezetükben szétverték a saját kormányukat. A jobboldal sírásói címmel foglalta össze a politikai történéseket Kolek Zsolt.
Az egész világ búcsúzik. II. Erzsébet az egyik legtöbbet utazó uralkodó volt, számtalan országba ellátogatott. Külföldön érte az a hír is, hogy édesapja, VI. György király meghalt, ő következik a trónon. Akkor még csak 26 éves volt, és bár nem királynőnek nevelték, felnőtt a feladathoz. Méltóságteljesen viselkedett, soha semmit nem kritizált, nem panaszkodott, nem szállt be semmilyen politikai vitába, megszólalásait a visszafogottság és az összeszedettség jellemezte. Haják Szabó Mária: Meghalt a királynő, éljen a király!
Az év elején rákbetegséget diagnosztizáltak a fiatal úszólegendánál, Bukor Ádámnál. A betegségen is úgy küzdötte át magát, mint ahogy világbajnokságokat nyer: határozottan, gyorsan és jó lendülettel. A fiatal úszóbajnokkal az élet tanításairól, elszántságról, alázatról beszélgettünk. Arról, hogyan lehet feldolgozni, ha valaki a dobogó legfelső fokáról a kórházi ágyba kerül. A sportolóval Szomolai Andrea beszélgetett.
Az energiatakarékosság jegyében komoly programok indulnak Európa országaiban, nálunk keveset tett ennek érdekében a kormány. A most induló európai uniós pályázati lehetőségek sokéves lemaradást pótolnak, igaz, a keret elég szűkös, és a feltételek teljesítése is odafigyelést igényel. Hogyan pályázhatunk a házunk felújítására? A kérdésre Piac rovatunkban Rajkovics Péter válaszol.
Nem vagyunk elkényeztetve felvidéki magyar sikersztorikkal. Bár akad rengeteg ügyes, rátermett vállalkozónk, a kisebbségi létből nem könnyű kitörni, a gazdasági nehézségek gyakran a legjobbakat is térdre kényszerítik, nemzetközi hírnévre pedig tényleg csak az igazán kiemelkedőek tesznek szert. A kevés kivétel egyike a mára tulajdonképpen fogalommá váló Minit vállalat, ahol Pomichal Krisztián járt.
Versenyben az idővel – a zónában jódtablettát osztanak a címe Somogyi Szilárd riportjának. Érdekes vagy inkább sajnálatos egybeesés, hogy a mohi atomerőmű harmadik blokkja beindításának kezdete szinte napra pontosan egybeesik a szomszédos Ukrajna zaporizzsjai atomerőművének hatodik, utolsó reaktorának lekapcsolásával. A két tény, illetve annak tudata, hogy Ukrajnában egy atomhatalom garázdálkodik, még érzékenyebbé teszi a szlovákiai lakosságot is a nukleáris energiával kapcsolatos hírekre.
Nagy úr az éhség, írja lapunk főmunkatársa, Kövesdi Károly. A kiváltó okok egyszerűek: Afrika, a Közel-Kelet és Belső-Ázsia tele van olyan vidékekkel, ahol emberek milliói éheznek, tombol a szárazság, nincs elég ivóvizük, orvosi ellátásuk, és még sorolhatnánk. Civil szervezetek rovarevést javasolnak. Nekünk flekken, nekik vándorsáska?
Múzsa rovatunkban Szabó-Haltenberger Kinga arról ír, hogy a losonci Szabó Gyula Emlékház, programjához híven újabb nógrádi alkotó kiállításával készül az őszi hónapokra. Jacsmenyík József jubileumi kiállítását rendezi, a művész 65. születésnapja alkalmából.
Filmek sorsáról ír a leporolt históriákban Lacza Tihamér. A magyar filmtörténet első, művészi értékeit tekintve is méltán nemzetközi hírű alkotása Szőts István – Nyírő József elbeszélései nyomán – 1941–1942-ben forgatott Emberek a havason című mozgóképe. Talán ennek a sikernek is volt köszönhető, hogy Tamási Áron 1945-ben elhatározta, hogy Vitéz lélek című színművét filmvászonra vinné. A folytatást olvassák el legfrissebb számunkban.
Egy hontalan idegenlégiós letehetetlen könyve. Kocur László recenziójában azt írja, hogy Ludovic Maquet könnyedén letarolhatná a francia könyvpiacot, ha az Idegenlégióban eltöltött 19 évéről, és az azt követő „börtönélményeiről” szóló, több mint 400 oldalas könyvét francia nyelven is kiadná. Egyelőre „csak” a magyar olvasók örülhetnek neki. Ludovic Maquet ugyanis Makky Lajosként látta meg a napvilágot Dunaszerdahelyen, s a bevezetőből immár nyilvánvaló, hogyan tett szert francia névre és identitásra.
Múltunk rovatunkban Molnár Imre történész írását közöljük Egy szvetter története címmel Mycielskiné Esterházy Mária (Esterházy János húga) és Esterházy János feljegyzései alapján.
Felemás volt a nyári szezon, kihívásokkal teli jövő évre számítanak a gömöri idegenforgalmi szakemberek. Kassa megye prioritásai közé sorolta a turizmus fejlesztését. Az idei győztesek között találunk kerékpárutakat és ökoprojekteket, kilátót, kötélpályát, veteránautó-múzeumot, lombházakat és sok mást. Kassa megye az idén összesen 67 projektet, ebből 42 rendezvényt és 25 beruházást támogat.
A ma már Pozsonyhoz tartozó Vereknye összegyűjtött emlékeiből – amelynek jó része magyar nyelvű – állt össze az a kiállításnyi anyag, amely a helyi katolikus pap ösztönzésére és segítségével 2021-ben a vereknyei Szűz Mária-templom alagsorában kapott helyet, írja Dunajszky Éva.
Az elszabaduló energiaárak nem kis aggodalomra adnak okot Szlovákiában. Összevont iskolai osztályok, a régi égők LED-es izzókra való cseréje, a fűtési órák számának redukálása. Ilyen és ehhez hasonló kényszermegoldásokkal állnak elő az önkormányzatok, ha spórolásban gondolkodnak. Agócs Szvorák Emese polgármesterektől kérdezte, mit tesznek?
Szomolai Andrea Hazatérni, jubilálni című írásában arról olvashatunk, hogy szépen felöltözve, örömmel érkeznek meg a pozsonyvezekényi községháza dísztermébe a születésük kerek évfordulóját ünneplők. A falu egyik hagyományos ünnepére, a jubilánsok találkozójára készülnek. Megölelik egymást, beszélgetnek, összegzik az elmúlt évek tapasztalatait.
Rimaszombatban tartották múlt héten a Felvidéki Értéktárak Találkozóját és az ehhez kapcsolódó értékkonferenciát. Újabb négy Felvidéki Érték elismerést adtak át, és megalakult a Huszár László Kulturális Alap. Erről számolt be Virsinszky Tamás.
Nagy-Miskó Ildikó a Felkészülés az alapiskolai reformra című írásában arról olvashatunk, hogy elsők között, Komáromban nyílt meg a Regionális Mentorközpont Pedagógusoknak elnevezésű intézmény. Célja a tervezett alapiskolai reform elősegítése. Az egyetlen ilyen jellegű dél-szlovákiai intézmény átadóját szeptember 7-én, az Újvár „Lőporos” termében tartották.
A közelmúltban az Ipolysági Városi Könyvtárban mutatták be Nagy Sándor első kötetét, a Lelkek harca – Hogy hívják az elvtársnőt? című regényt. Ennek apropóján beszélgetett a Nagy Alex írói nevet használó elsőkötetes szerzővel Kaszmán Zoltán.
Molnár Gabriella Fucsko Angéla bababirodalmába látogatott el. „Ahogy kitárta szentmáriai családi házuk hátsó részében a külön bejáratú bababirodalmát, a nem mindennapi élménytől és látványtól perceken át szóhoz sem jutottam! Csak forgattam a fejem és csodáltam a pontosan, nagyság szerint elrendezett, tematikusan csoportosított 624 baba bájos tekintetét, kidolgozott arcvonásait.”
Minden pillanatért megéri keményen dolgozni, állítja Reczai Lillának Sidó Bianka, aki a KCK Somorja junior kajakosaként K-1 1000 méteren világbajnoki címet szerzett. Tíz évvel ezelőtt, gyermekfejjel döntötte el, hogy kajakozni szeretne.
Megalakulásának fél évszázados évfordulóját ünnepelte a kürti Bokréta éneklőcsoport. Az elmúlt évtizedekben nem volt nélkülük helyi ünnepség, rendszeres résztvevői voltak a Csemadok-rendezvényeknek, a testvértelepülések találkozóinak. Bokor Klára írásának címe: Hogy a Bokréta sose hervadjon el!
Néhány reggel egészen gördülékenyen telik, néha pedig könnycseppek gördülnek le az arcocskákon. Minden gyermek másként szokja meg az új helyzetet, de valamennyiüknek szüksége van a szülők támogatására. Öröm vagy kihívás, ha óvodás lett a gyermekünk, írja Zupko Mária logopédus és gyógypedagógus.
Hazajáró rovatunkban betekinthetünk március 15-e kézdivásárhelyi megünneplésébe. Ízlelő rovatunkban a gomba, mégpedig a vargánya és a szilva játssza a főszerepet. Teszteltük a Škoda Enyaq iV 60, a hazai alapmodellt.
Szurkoló rovatunkban Rajkovics György az ezüstérmes férfi vízilabda-válogatottról ír, és Rajkovics Péter azt kérdezi, Vajon mire lesz elég a Fradi-szív?
A Magyar7 idei 37. számában is megtalálják a részletes műsort és a keresztrejtvényt. Lapunk hátoldalán ezúttal Justi Henriknek a pozsonyi Hegyi Parkban álló emlékművéről olvashatnak.
Kellemes időtöltést, jó olvasást kívánunk lapunkhoz. És ne feledjék, ha még nem előfizetői a Magyar7-nek, a Felvidék egyetlen közéleti hetilapjának, meg is vásárolhatják, nem csupán a standokon, már a postahivatalokban is kapható.