NATO-főtitkár: A szövetség a lőszerkészletek növelését tervezi
Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőélben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területének és az emberéletek védelmében - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kedden kezdődő kétnapos tanácskozása előtt hétfőn.

Jens Stoltenberg újságíróknak nyilatkozva közölte:
mivel az ukrajnai háború hatalmas mennyiségű lőszert emészt fel, növelni kell a lőszerek gyártását az előállítási kapacitásba való befektetések fokozása által.
- közölte a NATO-főtitkár.
- fogalmazott.
- mondta.
- fogalmazott.
- tájékoztatott a főtitkár, majd hozzátette: az Ukrajnának vadászrepülőket szállító NATO-országok nem teszik a szövetséget a konfliktus részesévé.
- közölte.
A főtitkár ezzel összefüggésben közölte: a NATO biztosítani kívánja megfigyelési és hírszerzési tevékenységét az "egyre sűrűbbé váló" világűrben is egy új műhold pályára állításával. Az új eszköz támogatni hivatott a NATO-missziókat és -műveleteket, lehetővé teszi továbbá adatok megosztását, megkönnyíti a tájékozódást, a kommunikációt és esetleges rakétakilövések előrejelzését.
- mondta Stoltenberg.
Bejelentette, hogy
a kedden kezdődő tanácskozáson részt vesz Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter is.
Jens Stoltenberg reményét fejezte ki, hogy mindezen célok elérésének érdekében a tagországok mihamarabb teljesítik azon 2014-es kötelezettségvállalásukat, amely szerint 2024-ig közelíteni kell védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékához.