2023. március 20., 13:15

Moszkvába érkezett a kínai elnök

Háromnapos állami látogatásra Oroszországba érkezett hétfőn Hszi Csin-ping kínai elnök.

Kína
Fotó: TASR/Ap

Az elnöki repülőgép a Vnunkovo-2 repülőtér kormányzati szektorában szállt le. A kínai vezetőt a két ország himnuszát játszó katonazenekarral, díszegységekkel és vörös szőnyeggel várták. Az orosz fogadóküldöttséget Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes vezette.

Hszi Csin-Ping a repülőtéren Kínát és Oroszországot megbízható partnernek nevezte, és azt hangoztatta, hogy a kétoldalú viszony nagymértékben hozzájárul a haladáshoz az egész világon.

A kínai vezető a Vörös Zászló típusú limuzinján Moszkvába hajtatott.
Pártfőtitkári és államfői újraválasztása után Hszi első külföldi útja az orosz fővárosba vezetett.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az orosz elnök hétfőn, közép-európai idő szerint várhatóan 14 óra 30 perc körül nem hivatalos megbeszélésen fogadja majd kínai hivatali partnerét.

A találkozó hivatalos szakasza kedden 13 órakor kezdődik a Nagy Kreml-palotában,

amelyet a küldöttségek szűk körű, majd kibővített összetételben folytatandó tárgyalása, azután közös nyilatkozatok és szerződések aláírása, valamint állami díszebéd kísér.

Peszkov szerint a két vezető napirendjére kerül majd az ukrajnai rendezésre vonatkozó 12 pontos kínai békekezdeményezés. Ennek fő elvei között szerepel az országok szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása, a Moszkva és Kijev közötti közvetlen párbeszéd újraindítása, valamint felhívás a további eszkaláció megakadályozására, és a külföldi fegyverszállítások leállítása.

A szóvivő elmondta, hogy Putyin ki fogja fejteni vendégének az orosz álláspontot, a Nyugat nem a békefolyamat sikerében és a harci cselekmények visszafogásában, hanem ennek épp az ellenkezőjében érdekelt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.