Mintegy tízezer beoltatlan egészségügyi dolgozót bocsáthatnak el átmentileg Görögországban
Azok a görög egészségügyi dolgozók, akik szeptember 1-jéig nem olttatták be magukat a koronavírus ellen, nem végezhetik a munkájukat. Így mintegy 10 000 görög egészségügyi dolgozó veszítheti el átmenetileg a munkáját.

Szeptember elsejétől ugyanis Görögországban kötelező a koronavírus elleni oltás felvétele mindazoknak, aki az egészségügyben dolgoznak.
Szerdán reggel ezért a kötelező oltás elleni tiltakozásokra került sor a görögországi kórházak előtt. A tüntetők arra is felhívták a figyelmet, hogy az egészségügyi dolgozók tömeges elbocsátása milyen következményekkel járhat az egészségügyi rendszerre nézve.
A közkórházi dolgozók nemzeti szövetségének becslései szerint körülbelül 10 ezer egészségügyi dolgozó nincs beoltva, ami az itt dolgozók mintegy 10 százalékát teszi ki. A görög egészségügyi miniszter azonban kijelentette, hogy a kötelező oltásról szóló júliusi intézkedést szigorúan betartják.
A görög kormány most megpróbál olyan intézkedéseket bevezetni, amelyek segítenének a kórházak és rendelőintézetek létszámhiányát megoldani. Ilyen például a már beoltott egészségügyi dolgozók szabadnapjainak az eltörlése vagy a személyzet kórházak közötti áthelyezése.
A kormány szerint a koronavírus miatt kórházban kezelt betegek 90 százaléka nincs beoltva. A mintegy 10,7 millió lakosú országban tehát jelenleg körülbelül 5,7 millió ember van mind a két dózissal beoltva.