2020. június 27., 16:25

Merkel óva int a könnyelműségtől

Óva intette a koronavírus-járvánnyal szembeni könnyelműségtől honfitársait Angela Merkel német kancellár szokásos szombati videóüzenetében.

Angela Merkel
Fotó: TASR / AP

„A vírus továbbra is komoly veszélyt jelent” - figyelmeztetett a kancellár.

Vegyék komolyan, mert komoly

 - ismételte meg a válság kezdetén, március elején mondott szavait.

„Könnyen elfelejtjük, mert Németország eddig meglehetősen jól jött ki a válságból, de ez nem jelenti azt, hogy védve vagyunk, hogy a veszély elhárult” - hangsúlyozta. „Hogy ez mennyire így van, jelzi, hogy egyes területeken újra felütötte a fejét, és rohamosan terjed a járvány” - folytatta.

A vírus terjedésének megfékezésében a politika mellett minden egyes állampolgárnak is felelőssége van

- figyelmeztetett Merkel.

„Továbbra is társadalmi kötelességünknek kell tekinteni, hogy valamennyien felelősek vagyunk mindannyiunk sorsáért, azért, hogy mindannyian betartsuk a szabályokat: a távolságtartást, a száj és orr védelmét nyilvános helyeken és a gyakori kézmosást” - tette hozzá.

A járványokért felelős németországi Robert Koch Intézet szombati jelentése szerint az elmúlt 24 órában 687 új koronavírus-fertőzést észleltek az országban, és ezzel az összes fertőzések száma 193 243-ra emelkedett. A járvány halálos áldozatainak száma hattal nőtt, és elérte a 8954-et.

Merkel

a júliusban kezdődő féléves német EU-elnökség egyik fő feladataként határozta meg, hogy Európa megerősödve kerüljön ki a koronavírus-válságból,

és képes legyen megfelelni a rá váró kihívásoknak. Mindazonáltal Németország feladatai messze túlnyúlnak a világjárvány leküzdésén - mondta. A kancellár szerint Berlin „korunk három kulcsfontosságú kihívásának” megoldásáért fog dolgozni. Első helyen említette a klímavédelmet, másodikon a digitalizációt, végül hogy Európát kifelé cselekvőképessé tegyék.

Az a célunk, hogy az Európai Unió határozottan és egységesen lépjen fel,

különösen a stratégiai partnerekkel, Kínával, Oroszországgal, Törökországgal és az Egyesült Államokkal szemben” - hangsúlyozta. Ennek érdekében Németország a kompromisszumok és megoldások érdekében fog tevékenykedni a tagországok között - ígérte videóüzenetében Angela Merkel.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.