2024. október 25., 11:46

Már halálosa áldozata is van a McDonald‘s hamburgerének

Tíz ember megbetegedett, egy személy pedig életét vesztette azután, hogy a McDonald’s-ban fogyasztott hamburgert. Ennek hátterében az E.coli baktérium áll, mely az ételben található meg.

Gyorskaja
Illusztrációs felvétel
Fotó: Pexels

A vírus az Egyesült Államokban ütötte fel a fejét, terjedése pedig az említett gyorsétteremlánchoz köthető. Eddig összesen 49 ilyen estről számoltak be, tíz személy került kórházba, illetve egy halálos áldozatot is bejegyeztek.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan melyik összetevő okozta a fertőzést, a McDonald‘s viszont kivonta a forgalomból a hagymát és egy bizonyos húsfajtát, melyeket vizsgálat alá fogják vetni.

A társaság igazgatója ezen kívül elmondta, hogy a fertőzésért feltehetőleg felelős hamburgertfajtát meg nem határozott ideig kivonták a forgalomból. Több államból, mint például Colorado, Missouri, Oregon, Utah, Kansas is jelentettek fertőzéses eseteket. Az E.coli az emberek és állatok emésztőrendszerében is megtalálható baktérium.

Elsősorban a gyerekek, idősek, valamint legyengült immunrendszerű személyek esetében jelenthet veszélyt, a tünetek közt megemlíthetnénk a hányást, hasmenést és a magas lázat.

Nem ez az első eset, hogy halálos áldozatokat követelt a McDonald‘s valamelyik terméke, 2022-ben Alabama államban hatan vesztették életüket miután csirkefalatokat fogyasztottak, a fertőzést itt is az E.coli okozta.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.