2020. november 18., 15:26

Lengyelországban a nem Covid-19-betegség okozta halálozások mutatói növekednek

Lengyelországban továbbra is stabil az új koronavírus-fertőzések száma, de szerdán regisztrálták a legtöbb halottat a járvány kitörése óta.

koronavírus Lengyelország
Fotó: TASR / AP

A vírusfertőzések napi növekménye szerdán 19 883 volt. Ez a mutató az előző napon is húszezer alatt maradt a közel 38 millió lakosú országban.

A járvány dinamikája az utóbbi három hétben fokozatosan mérséklődött,

az egészségügyi tárca jelenleg stabilizációról beszél.

A szerdai közlemény szerint egy nap alatt 603 fertőzött ember hunyt el, közülük 112-en kifejezetten a Covid-19 miatt,

491 elhunyt esetében pedig a Covid-19 és más betegségek együttes megléte okozott halált.

Adam Niedzielski egészségügyi miniszter sajtóértekezletén elmondta: a koronavírus-járvány központi témává lett az egészségügyben, miközben a lengyelek a betegségek „egész spektrumával” küzdenek.

Fő +gyilkosként+ továbbra is a kardiológiai, valamint az onkológiai betegségek jelölhetők meg

 - húzta alá Niedzielski.

Nyugtalanítónak nevezte, hogy a nem Covid-19-betegség okozta halálozások mutatói növekednek. Mint mondta, a gyógyítás elérhetőségét csökkenti a kórházi férőhelyek átalakítása járványkezelési célokra, valamint a hagyományos, rendelőkben történő vizsgálatok helyettesítése telefonos konzultációkkal.

Az egészségügyi tárca ezért pontos útmutatókat ad ki a telefonos konzultációk alkalmazhatóságát illetően - közölte a miniszter, és azt kérte, hogy egészségügyi panaszok esetén az emberek a járvány idején se halogassák az orvosi vizsgálatokat.

A miniszter bejelentette a jövő év elején elindítandó, „járvány utáni” egészségfejlesztési programot.

Ennek keretében bővítenék az onkológiai és a kardiológiai kezelési hálózatot, módosítanának a pszichológiai ellátáson is.

Annak kapcsán, hogy pszichés szempontból a járvány során elrendelt mozgáskorlátozások elemzések szerint leginkább a fiatalokat sújtják, hangsúlyt helyeznének a közösségi, helyi gondozásra a kiskorúakat a kortársak körében „megbélyegző” kórházi kezelés helyett - mondta el Niedzielski.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.