2022. február 16., 14:28

Lemondott az ottawai rendőrfőnök a kamionos tüntetések miatt

Lemondott Peter Sloly ottawai rendőrfőnök, miután hevesen bírálták őt is azért,  ahogyan a koronavírus elleni oltási kötelezettség miatt kezdődött kamionos tüntetéseket kezelte - jelentette a CBC kanadai közszolgálati műsorszolgáltató helyi idő szerint kedden este.

kamion
Fotó: TASR/AP
A megmozdulás kezdete óta mindent tőlem telhetőt megtettem, hogy a város biztonságban legyen, és véget érjen ez a példátlan és előre nem látott válság

- írta felmondólevelében Sloly.

Hozzátette:

biztos benne, hogy a rendőri erők a többlet-erőforrásoknak köszönhetően jobb helyzetben foghatnak neki a tiltakozások felszámolásának.

A rendőrfőnök távozását Jim Watson ottawai polgármester is támogatta.

A jamaicai születésű, színes bőrű Sloly 2019 októberében került az ottawai rendőrség élére azzal a céllal, hogy segítsen felszámolni a rendőrség soraiban észlelt rasszizmust, és próbálja meg helyreállítani a fekete lakosság bizalmát. A BBC brit műsorszolgáltató információi szerint Sloly szerződése 2024-ben járt volna le, és a rendőrfőnök a múlt héten még azt mondta: nem fontolgatja távozását.

Az Ottawa Citizen című helyi napilap szerint Sloly tisztségét ideiglenesen a helyettese, Steve Bell veszi át.
A CBC forrásai szerint Sloly lemondásának oka egyebek között az volt, hogy a rendőrfőnök megfélemlítette, becsmérelte munkatársait, valamint lobbanékonyan és kiszámíthatatlanul viselkedett, és ez veszélyeztette a rendőrség képességét a helyzet kezelésére is. Emellett állítólag összetűzésbe került a szövetségi és a tartományi rendőrség tagjaival, akiknek az volt a feladatuk, hogy a bűnüldözési erőfeszítéseket segítsék a válság idején.

A tüntetések kezdete óta legalább három parancsnokot helyeztek át Sloly mellől

- mondták el a források.

A CBC érdeklődésére az ottawai rendőrség azt írta, hogy

a tüntetéssorozat előidézte példátlan helyzet, amelyhez hasonlót kanadai önkormányzati rendőri szervek még nem tapasztaltak, óriási terheket ró a rendőrökre.

A közleményben megjegyezték:

az ottawai rendőrség most a tartományi és a szövetségi rendfenntartó erőkkel közös parancsnokság létrehozásán dolgozik.

Ettől azt remélik, hogy több erőforrás és szakértelem áll majd rendelkezésre, hogy véget vessenek a kanadai főváros "megszállásának" - ahogyan a tüntetéssorozatot sok kanadai nevezi.

A The Globe and Mail című kanadai napilap nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy Slolyt több bírálat is érte a helyzet rossz kezelése miatt.

A The Epoch Times című amerikai napilap portálja arról írt, hogy mások mellett Diane Deans városi tanácsos is kikelt a rendőrség tehetetlensége ellen. Deans "a káosz karneváljának" nevezte a tüntetést, amelynek résztvevői hangfalakból dübörögtetik a zenét, sőt, pezsgőfürdőket és egy szabadtéri edzőtermet is felállítottak az utcákon.

A fővárosi megmozdulás január 27-én kezdődött, és 400-500 kamion továbbra is a városközpontban táborozik a távozás legkisebb szándéka nélkül.
A megmozdulásokra válaszul Justin Trudeau kanadai miniszterelnök hétfőn életbe léptette a veszélyhelyzeti törvényt, amely lehetővé teszi, hogy korlátozza a gyülekezési jogot annak érdekében, hogy véget vessen a közlekedési és kereskedelmi forgalmi fennakadásokat okozó tüntetéseknek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.