2023. július 5., 09:11

Koszovónak konkrét lépéseket kell tennie a szankciók eltörlése érdekében

Az Európai Unió nem törli el a Koszovó elleni gazdasági büntetőintézkedéseket mindaddig, amíg a pristinai kormány nem tesz konkrét lépéseket az észak-koszovói feszült helyzet csillapítása érdekében - jelentette ki Miroslav Lajčák, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja Pristinában.

Koszovó
Fotó: TASR/AP

A Koha Ditore című pristinai napilap szerdai beszámolója szerint a különmegbízott kedden tárgyalt Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel a helyzet kezeléséről.

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak.

Az Európai Unió azt követően vezetett be gazdasági és politikai szankciókat Koszovóval szemben, hogy az ország vezetése nem tett semmit a helyzet kezelése érdekében.

Az intézkedések között a koszovói politikusok uniós intézményekbe történő meghívásának és a pénzügyi támogatásoknak a felfüggesztése is szerepel.

Miroslav Lajčák közölte, személy szerint nem szeretné, hogy a szankciók továbbra is fennmaradjanak, éppen azért érkezett Pristinába, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek feleslegessé teszik ezeket. Hozzátette: az Európai Unió azt is elvárja, hogy Szerbia is konstruktív szereplőként vegyen részt a válságkezelésben. Ennek érdekében Miroslav Lajčák szerdán Belgrádban folytat tárgyalásokat Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel.

A különmegbízott megemlítette, hogy az EU Szerbia ellen is készen áll büntetőintézkedéseket bevezetni, amennyiben úgy ítéli meg, hogy Belgrád nem teljesíti az uniós feltételeket.

Albin Kurti nem nyilatkozott a sajtónak, ugyanakkor közleményében igazságtalannak nevezte a szankciókat, amelyek szerint aszimmetrikussá teszik a párbeszédet Szerbiával. Kiemelte: a koszovói kormány semmit nem tesz, ami fokozná a feszültséget, a helyi albán rendőrök csak a közbiztonság megőrzése érdekében tartózkodnak az utcákon.

Az Európai Unió, az Egyesült Államok és Szerbia is azt várja, hogy megismételjék az önkormányzati választásokat a négy, szerb többségű koszovói önkormányzatban.

Ennek lehetőségétől Albin Kurti nem zárkózott el, sőt az utóbbi napokban többször is közölte, hogy amennyiben a szerbek ígéretet tesznek arra, hogy nem bojkottálják a voksolást, hajlandó a választások ismételt kiírására.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.