2020. március 15., 11:18

Koronavírus: Szlovéniában hétfőtől leállítják a tömegközlekedést

Szlovéniában hétfőtől leállítják a tömegközlekedést, valamint bezárják az éttermeket és a bárokat az új koronavírus terjedésének akadályozása érdekében. Erről döntött szombaton az új kormány válságkezelő kabinetje.

Illusztrációs felvétel

Janez Jansa miniszterelnök közölte a Twitteren, hogy az országban felfüggesztenek, illetve korlátoznak minden nem szükséges tevékenységet. Minden ezzel kapcsolatos intézkedést azután vezetnek be, hogy az illetékes miniszterek kihirdetik az ezekről szóló rendeleteket.

A parlament pénteken szavazott bizalmat az átmeneti koalíciós kormánynak, amely még aznap megtartotta első ülését, és ezen megalakult a válságkezelő kabinet.

Ezt megelőzően Szlovénia szerdától megtiltotta a beutazást Olaszországból. A rendelet nem vonatkozik a szlovén állampolgárokra, továbbá csak azok léphetik át az országhatárt, akik igazolják, hogy nem fertőzöttek.

Ez az igazolás nem lehet régebbi három napnál, valamint szlovén, olasz vagy angol nyelven kell íródnia. Csütörtöktől az Olaszországból érkező áruforgalmat is korlátozták. Hétfői hatállyal felfüggesztették az oktatást az óvódáktól a felsőoktatási intézményekig.

Szombaton meghalt az első beteg, akit megfertőzött a koronavírus. A délkelet-szlovéniai Metlika városban működő idősotthon egyik lakója volt. Szlovéniában szombaton délután 14 óráig 181 volt a fertőzöttek száma.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.