2020. június 11., 19:23

Koronavírus: A Balkánon erősödik a járvány az enyhítések nyomán

Ismét erősödik a koronavírus-járvány a Balkánon, miután az országok enyhítettek a fertőzés terjedését fékező intézkedéseken.

Ideiglenes járványkórház Belgrád egyik vásárcsarnokában. A felvétel 2020 áprilisában készült.
Fotó: TASR/AP

Szerbia elnöke, Aleksandar Vucic csütörtökön bejelentette, hogy pártja - a Szerb Haladó Párt - nem tart tömeggyűléseket a június 21-re tervezett parlamenti választás előtt, nehogy a rendezvényekkel lendületet adjon a betegség terjedésének. Bosznia, Észak-Macedónia és Albánia hatóságai nyomatékkal felszólították a lakosságot, hogy tartsa be a fertőzés elleni intézkedéseket.

Szerbia igen szigorú korlátozásokat vezetett be márciusban a járvány ellen, amelyeket azonban már csaknem teljesen feloldott. Fokozatosan engedélyezte a tömeggyűléseket a védőtávolság megtartásának, maszkok viselésének megkövetelése nélkül. Szerdán húszezren voltak egy labdarúgó-mérkőzésen, és a 7 milliós lakosú ország 71 új, bizonyítottan koronavírus-fertőzöttről adott hírt. Június elsején ugyanakkor csupán 18 új fertőzöttet jegyeztek fel.

Boszniában is hirtelen emelkedni kezdett a fertőzések száma, főként Szarajevóban. Csaknem 60 új esetet jelentettek szerdáról csütörtökre.

Észak-Macedóniában szerdán heten haltak meg a fertőzés miatt, egy hónap óta a legtöbben. A 2,1 millió lakosú országban eddig 3364-en fertőződtek meg bizonyítottan koronavírussal, közülük 164-en haltak meg. Az egészségügyi hatóság szerint a halálesetszám újbóli emelkedésének és a járvány újraerősödésének oka, hogy három hete vallási ünnepre tömegek gyűltek össze.

Albániában csütörtökre 44 új fertőzést jegyeztek fel egy nap alatt, ami a járvány kezdete óta a legnagyobb emelkedés. Az ország bő két hete lazított a korlátozásokon. Bár a tömeges összejövetelek továbbra is tiltottak, sokan nem törődnek ezzel, és a hatósági szorgalmazás ellenére csak nagyon kevesen viselnek maszkot és kesztyűt. Albániában eddig 1385-en fertőződtek meg bizonyítottan koronavírustól, és 35-en haltak bele.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.