Kína: A térség országai látnák kárát az ellenségeskedések kiszélesedésének
Ha az izraeli-iráni konfliktus tovább eszkalálódik vagy kiszélesedik, annak súlyos következményeit elsőként a közel-keleti országok szenvednék el - figyelmeztetett Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn, a pekingi tárca szokásos sajtótájékoztatóján.

A szóvivő hangsúlyozta: Kínát mély aggodalommal tölti el, hogy
Izrael támadást indított Irán ellen, ami a katonai feszültség hirtelen kiéleződéséhez vezetett.
- közölte Kuo.
Hozzátette:
emellett a két félnek meg kell teremtenie a feltételeket a kialakult konfliktus tárgyalásos rendezéséhez való visszatéréshez.
A szóvivő emlékeztetett: Vang Ji kínai külügyminiszter a napokban külön-külön telefonon egyeztetett izraeli kollégájával, Gideon Szaárral, valamint az iráni külügyminiszterrel, Abbász Aragcsival.
A kínai tárcavezető a két felet párbeszédre szólította fel a nézeteltérések rendezése érdekében.
Vang Ji kijelentette: Kína elutasítja a nemzetközi viták erőszakos vagy szankciókon alapuló rendezését, és következetesen a párbeszéd útján történő megoldást szorgalmazza. Ennek alapján Peking határozottan ellenzi, hogy Izrael a nemzetközi jogot megsértve katonai csapást mérjen Iránra - különösen a nukleáris kérdés politikai rendezésére irányuló nemzetközi erőfeszítések közepette. A kínai külügyminiszter elítélte Izrael támadását, amely sérti Irán szuverenitását, biztonságát és területi integritását. Különösen aggasztónak nevezte az iráni atomlétesítmények elleni csapást, amely szerinte veszélyes precedenst teremthet. A fegyveres fellépésre utalva a szóvivő hangsúlyozta:
a fegyveres erő alkalmazása nem vezethet tartós békéhez, a nemzetközi vitákat kizárólag párbeszéd és egyeztetés útján lehet rendezni.
Mint mondta, csak a közös biztonság elvének érvényesítésével lehet valóban kezelni az érintett felek jogos aggodalmait.